„ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG” Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2017

Vissza a címlapra

TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 pályázati azonosítószámmal, 2016. július 1-jével megkezdődött a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és konzorciumi partnerei „Együttműködés a helyben foglalkoztatásért - Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés" című projektjének megvalósítása. A program keretében elérhető 2,5 milliárd forintos vissza nem térítendő forrás segítségével az elkövetkezendő 5 évben képzési és foglalkoztatási programok valósulnak meg, melyek a megye munkaerő-piacának bővítését és a foglalkoztatási szint növelését célozzák. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. „ÉRTÉK, ÉLMÉNY, EGÉSZSÉG" Bács-Kiskun megyei turisztikai konferencia 2017 címmel tartott rendezvényt a Megyeházán a megye idegenforgalomban érdekelt szakemberei számára.

A szakmai napot Csáki Béla, a Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg, aki elmondta, milyen turisztikai fejlesztések zajlanak jelenleg a megyében, s melyek a még fejleszteni kívánt területek.

Dr. Ruszinkó Ádám, turisztikai szakértő, az egészségturizmus fejlesztéseinek magyarországi tapasztalatairól beszélt.

Dr. Pusztai Bertalan, a Szegedi Tudományegyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a turizmusmarketing kérdéseit mutatta be.

Dr. Bernschütz Mária, a Budapesti Műszaki Egyetem Menedzsment és Vállalati Gazdaságtan Tanszék egyetemi adjunktusa a különböző generációk turizmusának kérdéseit taglalta az úgynevezett „veteránoktól" kezdve egészen napjaink „Z" generációjáig, a turizmus tükrén keresztül vizsgálva.

Érdekes előadás tartott Takács Péter, a MUISZ elnökségi tagja, aki kitért a magyarországi utazási trendekre, szokásokra, célokra és az ehhez köthető turisztikai vonzerők fontosságára.

Oliver Christen és Brigit Christen, akik a Homoki Lodge tulajdonosai, bemutatták egyedülálló üdülést kínáló szállásaikat. Valamint kitértek arra, hogy őket miért ragadta magával a puszta látványa, világa, milyen nehézségekkel kell a mindennapokban szembenézniük.

Végezetül a résztvevők meghallgathattak egy előadást a borturizmus trendjeiről Káposzta Lajos turisztikai szakértő előadásában.