Eladó a kecskeméti Technika Háza

Vissza a címlapra

Több mint kétmilliárdos tartozást halmozott fel a felszámolás alatt lévő Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ), amelynek ingatlanait folyamatosan hirdeti meg az állami felszámoló. Köztük van az egykori kecskeméti zsinagóga, a jelenlegi Technika Háza épülete is - írta meg a napi.hu

Az egykori szakmai érdek-képviseleti szervezet, a MTESZ 2013 szeptembere óta áll felszámolási eljárás alatt. A magyar kormány a MTESZ-t 2013 novemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette, így annak felszámolását az állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. bonyolítja le, amely most több értékes ingatlan eladására írt ki pályázatot.

A kecskeméti ingatlannak három tulajdonosa van: a MTESZ (44,7 százalékos tulajdonrésszel, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Bács-Kiskun Megyei Egyesülete (43,4 százalék) és a Mazsihisz (11,9 százalék). A MTESZ ingatlanrészét kínálják most eladásra, az ajánlati ár nettó 170 millió forint. A tulajdonostársaknak elővásárlási joguk van, azonban a szervezetek és a kecskeméti önkormányzat - a napi.hu információi szerint - ezidáig nem jelezte határozott vételi szándékát.

- A TIT-nek elővásárlási joga van, de ezzel nem élt, mert mint nonprofit szervezet nem rendelkezik a felajánlott tulajdonrész megvásárlásához szükséges forrással. Ezért elővásárlási jogunkról lemondtunk - közölte a napi.hu-val Szabics István, a Bács-Kiskun Megyei TIT megyei igazgatója.

A hírportál cikkében a szerző találgatásokba bocsátkozik, melynek végső kicsengése szerint a Pallasz Athéné Egyetem is szóba jöhet vevőként. Az egyetem a napi.hu-nak ugyanis a következőket írta: „A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében a Pallasz Athéné Egyetem szenátusa jogosult dönteni az ingatlan megvásárlásáról. Az egyetem szenátusa legközelebb várhatóan 2016. október második felében ül össze, ekkor tudja napirendre tűzni az ingatlanrész megvásárlására vonatkozó előterjesztés megtárgyalását".