Ajándékkal köszönték meg a közfoglalkoztatottak munkáját

Vissza a címlapra

Egész éves munkájuk elismeréseként ajándékot kaptak a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft-nél dolgozó közfoglalkoztatottak a város önkormányzata és kecskeméti vállalkozások támogatásával. A 2017. december 19-én, kedden reggel tartott eseményen a városvezetés részéről jelen volt Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Sipos László önkormányzati képviselő, városüzemeltetési tanácsnok.

Tíz éves a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. Amelybe tíz éve még csupán 30 közfoglalkoztatott volt, idén februárban 386. Nagy részük a közterületeken végzett munkát, a többiek pedig képzéseken vettek rész - mondta el köszöntőjében Tóth Győzőné, a Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette azonnal, hogy idén a Kft. eddigi történetében a legjelentősebb létszám távozott el tőlük a versenyszférába, és nem is tértek vissza. Ami azt igazolja, hogy megtalálták ott a számításukat.

Szemereyné Pataki Klaudia a város lakossága és a képviselő testület nevében is megköszönte azt a munkát, amit Kecskemét köztisztaságáért a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft-nél dolgozó közfoglalkoztatottak végeznek. Majd átadta a karácsonyi ajándékokat. A jutalom 10-10 ezer forintos Erzsébet utalvány volt, valamint különböző kecskeméti cégek apróbb ajándékai is bekerültek a csomagokba.