Wittmann Krisztián profi játékos pályafutása végéig szóló szerződést írt alá a KTE Kosárlabda Klubbal

Vissza a címlapra
Wittmann Krisztián profi játékos pályafutása végéig szóló szerződést írt alá a KTE Kosárlabda Klubbal

Nagy nap volt a mai a KTE-Duna Aszfalt és a kecskeméti kosárlabdázás történetében, hiszen hasonló szerződéskötésre nem volt még példa. Wittmann Krisztiánnal ünnepélyes keretek között kötött profi karrierje végéig szóló kontraktust a klub. A Bozsó Gyűjteményben tartott ünnepségen jelen volt Wittmann Krisztián családja, barátok, csapattársak, szponzorok, városvezetők, sportvezetők és szurkolók egyaránt.

Nyolcadik szezonja a mostani Wittmann Krisztiánnak Kecskeméten, nevét minden kosárlabda iránt érdeklődő ismeri, és azt is jól tudják, hogy a 92-szeres válogatott játékos mindig a végsőkig küzd a győzelemért, a csapatért. Kimagasló tudása, alázata a sportág iránt pedig igazi példakép a most pallérozódó akadémisták számára.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere beszédében kiemelte, hogy Wittmann Krisztiánnak sokat köszönhet a város és sportélete. Hozzátette, hogy az is pozitív üzenet számára, hogy kisebb kitérő után visszatért Kecskemétre, és feleségével és gyermekeivel itt telepedett le. Ez is azt mutatja, hogy jó kecskemétinek lenni, itt élni.

Csapatkapitányunk eztán úgy fogalmazott, hogy nagyon hálás és óriási megtiszteltetés számára, hogy a KTE Kosárlabda Klub ilyen szerződést kínált fel a számára. Hangsúlyozta, hogy ugyanakkor nagy felelősség is ez, szeretné, ha sikersztori lenne az övé, hogy majd mások is hasonlót tapasztalhassanak meg a jövőben. Beszédében megköszönte családjának, szüleinek és feleségének a támogatást. Mint mondta, nélkülük nem érhetett volna el idáig, sem a sportban, sem a magánéletben. Külön megköszönte Ivkovics Sztojannak a 10 évnél is hosszabb közös munkát, amiért mindig hálás lesz. Mondatait azzal zárta, hogy nem tudja, mennyi időt tölt még a pályán, de ameddig még élvezi a kosárlabdát, és érzi magában a győzni akarást, valamint azt, hogy jobb akar lenni mindenkinél, addig biztosan pattogtatni fog.

Fazekas Mihály, a KTE Kosárlabda Klub Kft. tulajdonosi tanácsának elnöke kiemelte, hogy Wittmann Krisztiánt sok pozitív jelzővel illeték már korábban, és most az ünnepség alatt is, de a legjobban talán az „extra" szó írja le, hogy mit is képvisel ő az életben, és a pályán. Ezért nagy öröm a klub számára, hogy egy ilyen speciális szerződést köthettek ma vele, és bízik abban, hogy még hosszú évekig élvezhetjük a játékát.

Wittmann Krisztián statisztikái 2019. december 17-ig

NBI A-csoportos meccsek száma: 401

Győztes meccsek száma: 256 (63,8%)

Összes dobott pont: 4319

(szöveg: ktekosar.com)

Galéria (58 kép)

Összes kép letöltése