Ünnepi fogadást adott a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia a Sheratonban
A Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia immár hagyományos ünnepi fogadását tartották meg 2017. április 8-án, szombaton este a Four Points by Sheraton Kecskemétben. Az Akadémia negyedik születésnapján többek között részt vett dr. Salacz László országgyűlési képviselő, a városvezetés részéről pedig Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya, dr. Homoki Tamás, alpolgármester, valamint több kecskeméti önkormányzati képviselő is.
A vendégfogadást követően Ivkovicsné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia vezetője, az est háziasszonya köszöntötte a vendégeket, majd az est sztárvendége a nemzetközi díjakkal elismert Kecskeméti Ciróka Bábszínház társulat adott műsort.
Ezt követően Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnöke, Szolnok polgármestere mondott ünnepi beszédet. Ebben többek között elismerően szólt arról a munkáról, amit a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia, Kecskemét városa, valamint Béres Tímea tett a kosárlabda sportágért. Majd a névadó-szponzor Mercedesz-gyár nevében Schvéder Péter, a Mercedes-Benz Hungary Kft. présüzem vezetője köszöntötte negyedik születésnapján az Akadémiát.
Tímea az Akadémia 2016/2017-es szezonjáról számolt be a jelenlévő rangos vendégseregnek, a kosárlabda kecskeméti támogatóinak.
- Továbbra is legfontosabb feladatunknak tartjuk azt, hogy népszerűsítsük a kosárlabda sportágat minél több gyermek számára - mondta. - És kínáljuk a sportolási lehetőséget minél jobb körülmények között. Valamint rendkívül fontos az is, hogy olyan tehetségeket neveljünk, akik később az élsportban, a válogatottban is megállják majd a helyüket.
A Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémiának jelenleg 40 csapata, 22 versenyző csapata, és 18 előkészítő csapata van. Edzőinek száma 33, sportolói létszáma pedig 618. A családi kosárlabda csoport létszáma 40, a nyári kosaras táborok létszáma pedig 104 fő.
Az ünnepi fogadáson Tímea bejelentette, hogy a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia Európa egyik leghíresebb, szakmailag leginkább elismert kosárlabda klubjával, a Partizán Beograd-dal együttműködést szeretne kötni, melyet jelképesen, „mezcserével" valósítottak meg a színpadon.
Elhangzott az is, hogy jó ütemben épül az új Akadémiai Szakmai Központ a régi Sportuszoda területén. Olyan jó ütemben, hogy augusztusban várható az épület átadása.
A fogadáson Szemereyné Pataki Klaudia elismeréseket adott át azoknak a fiatal sportolóknak, akik országos hírnevet szereztek a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémiának és bekerültek korosztályuk országos válogatottjaiba. Valamint köszöntötték az Akadémia szponzorait is.