Történelmi győzelem a Ferencváros ellen

Vissza a címlapra

Előrehozott bajnoki meccsen fogadta hétfőn este a Messzi István sportcsarnokban a Ferencvárost az SG Kecskemét Futsal alakulata. A végletekig kiélezett összecsapáson a hazai csapat örülhetett a végén, amely története során először győzte le a Fradit.

SG Kecskemét Futsal - FTC-Fisher Klíma 5-4 (3-2)

férfi futsal NBI, 8. előrehozott forduló

2020.09.14.

Kecskemét, Messzi István sportcsarnok

Az első percben megszerezte Öreglaki révén a vezetést az agresszívan letámadó Fradi, 0-1. Éledezett a Kecskemét, Scherban lövését még védte a Ferencváros kapusa, de a kipattanót Mánya már bevarrta, 1-1. Vérszemet kapott a Kecskemét: Tombácz kidobását Simic szedte össze, majd hozta helyzetbe Mányát, aki megszerezte a vezetést az 5. percre, 2-1. Rohamozott a fővárosi alakulat, de a védelem és Tombácz a helyén volt. A félidő derekán Mánya került megint nagy helyzetbe, de estében nem tudta kapura tenni már a játékszert. Pár perccel később Móra előtt is adódott lehetőség, szépen cselezte magát a kapuig, de a védelem menteni tudott az utolsó pillanatban. A 15. percben nagy védelmi hiba után Simic csapott le a lecsorgóra, majd okosan hozta helyzetbe Mórát, aki nem hibázott, 3-1. Másfél perccel a szünet előtt büntetőhöz jutott a Fradi, Öreglaki pedig magabiztosan értékesítette azt, habár Tombácz érezte az irányt, 3-2. Az utolsó pillanatokban is adódott még lehetőség mindkét oldalon, de gól már nem született.

Letámadott ismét a Ferencváros, de ez nem akadályozta a hazaiakat, hogy növeljék előnyüket. Scherban tetszetős találata után már 4-2 állt a kijelzőn. Jól működött a kecskeméti védelem, csak ritkán tudtak komolyabb helyzetbe kerülni a ferencvárosiak, akkor pedig Tombácz állta útjukat. A másik oldalon Koós Károly tanítványai kontrákból és rögzített szituációkból veszélyeztettek, a befejések viszont pontatlanok voltak. Nyolc perccel a vége előtt Madarász János, a vendégek vezetőedzője időt kért, hogy megindítsák rohamaikat. Mezőnyjátékosra váltották kapusukat, és egy átlövésből Érsek szépített, a 35. percben. Kapufáig jutott az SG Kecskemét a középkezdés után, a fővárosiak pedig eztán is létszámfölényes taktikára alapoztak. Egy kontrából Mánya forgácsolta szét a kapufát hárommal a vége előtt, majd Koós Károly kérte ki idejét a maradék kettő percre. A 40. minutumban második sárga után Érsek szállt ki a meccsből, majd emberelőnyben vezetett végig szép támadást a Scoregoal, amelyből Bozidar Simic volt eredményes, 5-3. Nem adta fel a Fradi, egy középre ollózott labdát Öreglaki értékesített közelről, 5-4. A hátralévő pár másodperc viszont gyorsan lepörgött, így itthon tartotta a három egységet a Koós-alakulat.

Koós Károly vezetőedző nyilatkozata: - Mindenáron győzni akartunk, szerettük volna megtörni a Fradi elleni rossz sorozatunkat, és ez ma este sikerült. A Scoregoal története során először legyőzte a Ferencvárost. El tudtuk viselni a rossz kezdést, sajnos gyorsan hátrányba kerültünk. Utána viszont az eltervezettek szerint játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, amelyből ötször eredményesek is tudtunk lenni. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet, jár a gratuláció a csapatnak, és lelkes közönségünknek egyaránt. Bízom benne, hogy jövő héten az Újpest ellen folytatódik a jó szériánk!