Több mint százan indultak a "650 Árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túrán"

Vissza a címlapra

Kecskemét városa ebben az évben ünnepeli fennállásának 650 éves évfordulóját, melyre a Piroska Szörp Kecskeméti Első Sor Egyesület formabontó kerékpáros kihívással emlékezett 2018. november 18-án, vasárnap. A „650 Árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túrán", mely Kecskemét közigazgatási határán kanyarog végig, 115-en indultak el a Ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdő elől.

A start előtt Sáfár Tamás, a Piroska Szörp Kecskeméti ES elnöke, a túra főszervezője köszöntötte a résztvevőket, majd ugyanezt tette Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere is. Ő ezt követően jelképesen megkapta a 650-es rajtszámot Sáfár Tamástól.

A szervezők gondoskodtak arról is, hogy az év egyik legemlékezetesebb kerékpáros élményeként maradjon meg mindenkiben a „650 Árkon-bokron kerékpáros tájékozódási túra". Ennek érdekében nem csak egyedi rajtszámot, energiapótlást, és emlékérmet kaptak a résztvevők, hanem a végén egy igazi lazítási lehetőséget is. A nevezési díj tartalmazott ugyanis egy belépőt a ballószögi Aranykor Wellness és Termálfürdőbe, ahol a termálvíz lehetőséget nyújt a túrázóknak az átmelegedésre, és a friss élmények megbeszélésére.

Útvonalak:

- a körülbelül 50 km-es túra változó terepviszonyok között, a Ballószög Helvécia, Városföld, Nyárlőrinc, Katonatelep, Kecskemét útvonalon haladt.

- a körülbelül 100 km-es túra szintén változó terepviszonyok között, Ballószög Helvécia, Városföld, Nyárlőrinc, Katonatelep, Talfája, Hetényegyháza környékét érintette.