Szombaton tartják az I. Hírös Medencés Sárkányhajó Versenyt a Kecskeméti Fürdőben

Vissza a címlapra
Szombaton tartják az I. Hírös Medencés Sárkányhajó Versenyt a Kecskeméti Fürdőben

Első alkalommal rendez medencés sárkányhajó versenyt a Kecskeméti Fürdőben a Hírös Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesület. Az esemény időpontja 2018. január 13, szombat, 10:00-16:00 óra között.

A Kecskeméti Fürdőben rendezik meg hazánk 2018. évi első Medencés Sárkányhajó Versenyét. A január 13-án 10 órakor kezdődő versenyre mostanáig rekordszámú jelentkezés futott be a rendező Hírös Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesülethez. Több mint 30 csapat mérkőzik meg egymással, profi és céges kategóriában, férfi, női és vegyes egységekkel. Egy csapat 6 főből áll, a vegyes egységet 4 férfi és 2 női versenyző alkotja.

Mi is a verseny lényege? Egy sárkányhajó két végében egymással szemben ül és evez a két csapat. A cél az, hogy minimum 2 méterrel eltolja az egyik csapat a másikat. Ha 1 percen belül nem érik el ezt a távot, akkor a bíró dönt annak a csapatnak a javára, amelyik jobban eltolta a másikat.

Természetesen indul a versenyen a házigazda Hírös Csapata is, mely csapatból többen Európa bajnoki arany, ezüst és bronzérmet nyertek tavaly Franciaországban. Az ellenfelek nagyon fogadkoznak, hogy legyőzik a kecskeméti csapatot, míg a kecskemétiek a tavalyi jó formát szeretnék megismételni és céljuk nem más, mint a verseny megnyerése.