„PUMP&RUN” Országos Bajnokság a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

Vissza a címlapra
„PUMP&RUN” Országos Bajnokság a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

A katasztrófavédelem által rendezett úgynevezett „PUMP&RUN" bajnokság két számból áll. Az egyik az adott idő alatt történő ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (PUMP), a másik versenyszámban pedig a teljes védőfelszerelésben dombra való felfutás (RUN) áll. A verseny egyértelműen komoly fizikai és pszichikai erőpróbát jelent, és alkalmas a katasztrófavédők teljesítőképessége határainak megismerésére.

A Kecskeméten 2018. október 4-én, csütörtökön a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezett IV. „PUMP&RUN" Országos Bajnokságra az ország számos pontjáról érkeztek versenyzők, hogy ismét meghódítsák Kecskeméten a Vízmű-dombot és elérjék a teljesítőképességük határát. A versenyzőknek jól átgondoltan kellett megtervezniük a nem mindennapi feladatok végrehajtását. Mind a női, mind a férfi versenyzők igen felkészülten, edzetten és „harcra készen" érkeztek.

A verseny, rendhagyó feladatokat tartogatott a versenyzőknek, az első része maximum ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (PUMP), a második része pedig teljes védőfelszerelésben egy gyorsan emelkedő dombra való felfutásból (RUN) állt. A fekvenyomás versenyszámot a nőknek huszonöt kilogrammos, a férfiaknak hatvan kilogrammos kétkezes súlyzóval, fekvenyomó padon kellett teljesíteni. A fekvenyomás befejezése után - öt percen belül - teljes védőfelszerelésben (bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben) - hátukon acélpalackos légzőkészülékkel, két tömlővel a kézben álltak a versenyzők a futás rajtjához és vágtak neki a hétszáz méteres pályának. Ezen a hétszáz méteren a versenyzőkre egy 350 méteres sík és egy 350 méteres emelkedő szakasz várt, és kb. 50 méter szintkülönbséget küzdöttek le, hogy átszakíthassák a képzeletbeli célszalagot. A védőfelszerelés összsúlya - melyben a távot teljesíteni kellett - megközelíti a harminc kilogrammot, a tömlők még plusz tíz kilót jelentettek. Ezt a nem mindennapi kihívást az országból több mint félszázan - nők és férfiak egyaránt - teljesítették. A küzdelem, a kitartás meghozta a gyümölcsét, hiszen minden versenyző büszke lehet arra, hogy képes legyőzni egy legyőzhetetlennek tűnő akadályt.

A tűzoltók a munkájuk kapcsán sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor gyors, felelősségteljes döntéseket kell hozniuk, vagy a fizikai állóképességüket teszi próbára egy-egy feladat. Az aktív sportolás, az egészséges versengés és az egészséges életmód hozzájárul, hogy az ember kritikus helyzetekben is jól tudjon teljesíteni. Ez a verseny remek alkalmat teremtett a pszichikai és a testi teljesítés maximumának megtapasztalására.

A rendezvénynek az egészségügyi biztosítását a Kecskeméti Mentőállomás mentősei látták el.

Támogatók: Félegyházi Pékség, Nutriversum, Colosseum Fitness.

A verseny egyéni eredményei:

30 év alatt: I. hely Gróf Dávid Kecskemét HTP, II. hely Farkas Zsolt Kiskunfélegyháza HTP, III. hely Szőke Dániel FKI.

30-40 év között: I. hely Csernák Zsolt Kiskunhalas HTP, II. hely Rapcsák János Baja HTP, III. hely Tóth Péter Kiskunfélegyháza HTP.

40 év fölött: I. hely Baráth Attila Hajdú-Bihar MKI (Püspökladány HTP), II. hely Varju Zsolt Mezőtúr HTP, III. hely Szuprics Ferenc Paks KvK

Nők: I. hely Rácz Andrea Tolna KvK, II. hely Siska Odett Győr-Moson-Sporon MKI

Abszolút legjobb: I. hely Csernák Zsolt Kiskunhalas HTP, II. hely Baráth Attila Hajdú-Bihar MKI (Püspökladány HTP), III. hely Gróf Dávid Kecskemét HTP.

A verseny csapat eredményei: I. hely Bács-Kiskun MKI (Csernák Zsolt, Gróf Dávid, Kókai János, Rapcsák János), II. hely FKI - Észak-Budai KvK - III. ker. HTP (Barta László, Szőke Dániel, Molnár Norbert, Balázs Mihály), III. hely Kiskunfélegyháza HTP (Farkas Zsolt, Tóth Péter Attila, Karsai Imre, Luchmann Péter)

Galéria (82 kép)

Összes kép letöltése