Pénteken az NB I-es Ceglédet fogadja a KTE-Piroska Szörp

Vissza a címlapra

Január 3-án már komplett edzőszerelésben találkoztak a kecskeméti férfi kézilabdázók a Messzi István Sportcsarnokban. Nem ünnepelhették hosszan az újév beköszöntét, hiszen január 11-én pénteken 19.00 órakor már Liga Kupa találkozón fogadják a Cegléd élvonalbeli csapatát.

A Kecskemét a B-csoportban versenyez a Dabas, a Vecsés és a Cegléd gárdájával. Október végén Dabason már játszott egy kört a KTE; akkor fordulatos mérkőzésen 33-29-re a szintén élvonalbeli Dabas diadalmaskodott.

Ocsovai Zsolt vezetőedző így nyilatkozott a pénteki tétmeccs előtt:

- Először is nagyon boldog újévet kívánok szurkolóinknak, partnereinknek és támogatóinknak. Bízom benne, hogy pénteken legalább annyian lesznek a lelátón, mint amennyien 2018-ban, és akkor elégedettek leszünk! Idén a Cegléd csapatával kezdjük a Liga Kupa-küzdelmeket. Velük mindig szoros meccset játszunk, és most is szeretnénk megnehezíteni a dolgukat, sőt, úgy tervezzük, hogy itthon tartjuk a bajnoki pontokat. Ez lesz a tavaszi felkészülésünk első mérkőzése, tehát a játék képe és a hozzáállás lesz a legfőbb szempont, de az eredmény sem mellékes.

KTE-Piroska Szörp vs. Ceglédi KKSE

Férfi kézilabda Liga Kupa, B-csoport

2018. január 11. péntek, 19.00 óra

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok