Megyei fórumot rendeztek a HISZEK Benned pályázatról

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér csarnokában rendezték meg 2017. november 6-án, hétfőn a HISZEK Benned Megyei Tájékoztató Fórumot, melyre a legkülönfélébb sportegyesületek vezetői érkeztek, hogy első kézből kapjanak információkat a pályázat részleteiről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság - a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével - meghirdette a HISZEK Benned Sport Program (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program) II. alprogramját. Ennek lényege, hogy az ország bármely területén működő kis-és közepes sportszervezetek utánpótlás bázisának növelését elősegítse a pályázaton elnyerhető anyagi támogatással. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása. Ez a Program kifejezetten a kis és közepes sportszervezetek, azok közül is a TAO és KSF (Kiemelt Sportágfejlesztési) támogatásban nem részesülő sportszervezetek és sportágak támogatását célozza meg.

A fórumon Virág Lajos, a SOSZ ügyvezető igazgatója adott hasznos tippeket a minél sikeresebb pályázatok megírásához, illetve felhívta a jelenlévők figyelmét a leggyakrabban előforduló hibákra, buktatókra is. A mindenre kitérő beszámolón túl persze az egyesületi vezetők éltek a kérdezés jogával is, így a fórumon senkiben semmilyen bizonytalanság nem maradt, erről tanúskodtak az elégedett tekintetek, és a hosszas jegyzetek is. Aki kihagyta az eseményt, sajnos elszalasztotta a speciális kérdések megvitatását, viszont a pályázati kiírást, és a részleteket ITT találja, valamint az előadásról készült videó-felvételt is megtekintheti a cikk alatt!