Lezárult a Kecskeméti Városi Amatőr Tenisz Csapatbajnokság

Vissza a címlapra

A Kecskeméti Amatőr Teniszezők Egyesülete megtartotta díjátadó évzáróját a Kecskeméti Református Iskola rendezvénytermében.

Az Egyesület (KATE) szervezésében megrendezett Kecskeméti Városi Amatőr Tenisz Csapatbajnokság 14 héten át tartott, melyben 5 osztály, 36 csapattal, összesen 154 fővel vett részt. A városi teniszbajnokság nagy hagyományokkal rendelkezik: az első versenyt 58 évvel ezelőtt, 8 csapat részvételével 1961-ben tartották, és az 1961. november 18-án megjelent Petői Népe is közölte az akkori eredményeket. Az első bajnokságot a Honvéd Kórház csapata nyerte meg.

Az idei záró eseményt nagy érdeklődés kísérte, hiszen az ünnepi vacsora mellett, a díjak átadására is most került sor. Összesen 65 kupát osztottak ki a bajnokságban legjobban szereplő csapatok részére, valamint külön elismerésben részesítették azt a három versenyzőt, akik 14 héten át minden egyéni mérkőzésüket megnyerték.

Az eredményhirdetés és díjátadás előtt Gönczi Imre, az egyesület elnöke, köszöntötte a megjelent csapattagokat, és a rendezvény iránt érdeklődő vendégeket, majd ezt követően került sor a díjak átadására.

Eredmények osztályonként:

Extra Liga:

1. 2 BALKEZES - Balogh Csaba - Balogh Gergő - Székely Szabolcs

2. ÜTŐMÁGUSOK - Szentkirályi Csaba - Huszka Péter - Ötvös Zoltán

3. RADÍR - Tánczos Zoltán - Szentgyörgyi László - Csőszi Attila - Lázár András

A - Osztály:

1. NÉGYES-FOGAT - Kocsis Attila - Herczeg István - Kiss István

2. PÖTYI - Bárdos Ferenc - Elekes Zsolt - Szabó Krisztián - ifj. Vörös István - Nemcsik Mátyás

3. ANONYMUS - Fekete Zsolt - Polgár Szilárd - Zsikla Szabolcs - Mátis Péter

B - Osztály:

1. JOGÁSZ - dr. Kovács Attila - dr. Mocsai Zoltán - Igert András - dr. Mocsai Gellért

2. RACKETS - Csuthi Béla - dr. Bíró Sándor - Bíró Marcell - ifj. Csuthi Béla

3. LEVELLER - Csitos Péter - Csitos Balázs - Csitos György - Dinnyés Gábor - Ruzsics Tünde

C - Osztály:

1. LAKI-TAKSZ - Gombos Lajos - Hajagos Zoltán - dr. Varga László - Szabó Imre

2. HWS - Bárdi Sándor Tamás - Mucsi Ferenc - Fricz István - Magyar Péter

3. RAKETT - Nyilas Zoltán - Bekő Imre - Ágoston Krisztián - Szalay Sándor - Hegedűs Zoltán

D - Osztály:

1. BEST REGARDS - dr. Gyenes Kata - Soponyai Bence - Soponyai Vencel - dr. Négyessy András - dr. Gyenes Vilmos

2. GAMBRINUS - Berende László - Bogdanovics Endre - Bindics Gábor - Szabó Pál

3. KGST - Králik Tamás - Kovács István - Jens Nack - Kazacsay László - Kovács Attila - Lovas Szilárd

Külön elismerésben részesült Bíró Marcell, Balogh Gergő és Szabó Krisztán. A különleges kupát a három teniszező azzal érdemelte ki, hogy az egész bajnokság ideje alatt, a lejátszott egyéni mérkőzéseik során, nem találtak legyőzőre.

Az eredményhirdetés, és a gratulációk után ünnepi vacsorával, és egy kötetlen beszélgetéssel zárult az est, és egyben a 2019-es bajnoki év.

(Fotó és szöveg: Bebők Márta)