Két ezüstöt és egy hetedik helyet hoztak a Kecskeméti Judosok Győrből

Vissza a címlapra
Két ezüstöt és egy hetedik helyet hoztak a Kecskeméti Judosok Győrből

Hat ország részvételével Nemzetközi Ifjúsági Judo versenyt rendeztek a hétvégén Győrben. A versenyről a Kecskeméti Judo Club-KESI judosai szép eredményeket hoztak el.

Bagó Boglárka 63 kg-ban fiatalként két nyertes meccsel a döntőig menetelt, majd a döntőben egy osztrák lánytól kikapva szerezte meg a dobogó második fokát.

h1115judo.jpg

Major Ádám 81 kg-ban taktikusan judózva a döntőig minden ellenfelét legyőzte, a döntőben azonban egy apró hibája megbosszulta önmagát,így a második helyen zárt.

Hrabovszky Richárd 73 kg-ban 2 vesztes és 2 nyertes mérkőzés végeztével, a hetedik helyet szerezte meg.

Cigány Lázár Tamás 73 kg-ban 2 vesztes és 1 nyertes mérkőzés után helyezetlenül zárt, de szépen dolgozott.

Edzők: Nagysolymosi Sándor, Cseh Márk, Nagysolymosi Tibor.