Kerékpáros országos bajnokság a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

Vissza a címlapra
Kerékpáros országos bajnokság a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban

A kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidőközpontban rendezik a téli kerékpársport legjobban várt, és legtöbb profi versenyzőt felvonultató megmérettetését, a Cyclo-Cross Országos Bajnokságot. A Január 12-én (vasárnap) 10-15 óráig zajló versenyen jelentős számú helyi bringás is rajthoz áll majd. (Fotó: Vigh Attila)

A Szeleshát Birtok Kecskeméti Első Sor Kerékpáros Sportegyesület az országúti és cyclocross (téli terepkerékpározás) egyik meghatározó utánpótláscsapata hazánkban. De a csapat nem csak az utánpótlás-nevelés területén jeleskedik, hanem évek óta számos kerékpáros eseményt szervez a régió, és immár az ország kerékpáros egyesületei és közösségei számára. A helyi és környékbeli megmérettetések mellett szerveztek már országos versenyeket országúton és terepen egyaránt. Utóbbiban igen nagy tapasztalattal bír a Szeleshát Birtok Kecskeméti Első Sor Kerékpáros Sportegyesület, ugyanis 2013-ban rendezték az első országos terepkerékpár-versenyt (akkor még supercross) a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.

Kecskemét azóta is minden szezonban otthon adott a cyclocross sorozat egy-egy futamának (2017-18-ban kettőnek is), de az egyesület idén szintet lép: városunkban rendezik meg január 12-én a Cyclo-cross Országos Bajnokságot!
Az országos bajnokság minden sportág legfontosabb hazai versenye. Így van ez a cyclcross szakág esetében is. Ilyenkor minden profi és amatőr harcba száll, hogy dobogóra állhasson, és magára húzhassa a bajnoki mezt!

A verseny nem csak a résztvevők, de a nézők számára is rendkívül izgalmas, ugyanis a pálya legizgalmasabb pontjai (meredek kaptatók, lejtők, mély homok, terepakadályok leküzdése...) jól láthatók számukra, így testközelből élhetik át azt a küzdelmet, melyet a bringások vívnak egymással és az elemekkel. És mindezt többször is, hiszen a futamok több körből állnak.

Az OB különböző kategóriáiban nagyon sok kecskeméti versenyző is rajhoz áll. Esélyeikről Sáfár Tamás, a Szeleshát Birtok Kecskeméti Első Sor Kerékpáros Sportegyesület elnöke, edzője, nyilatkozott:

- Több érmes helyezést várunk a helyi fiataloktól, és minden esélyünk megvan, hogy együtt ünnepeljünk, amikor dobogóra állnak. De szeretnék a teljesen amatőr, kedvtelésből bringázó embereknek is lehetőséget adni, hogy átéljék az élményt, és családjuk, a barátjuk és remek szurkolók előtt, egy igazi versenypályán, versenykörülmények között kipróbálhassák ügyességüket és kitartásukat. Pörgős és nagyon látványos küzdelmet várok, mely után minden versenyző és néző elégedetten gondol vissza a Kecskeméten eltöltött időre - nyilatkozta Sáfár Tamás az esemény főszervezője.

Az esemény weboldala IDE kattintva érhető el!

A folyamatosan frissülő információk forrása ITT !