Kecskeméti judo: Szabó Csaba A, Cseh Márk pedig B-kerettag lett

Vissza a címlapra

Az újonnan kijelölt szövetségi kapitányok kijelölték a judo válogatott A és B keretét. A Kecskeméti Judo Club két versenyzője is bekerült a keretbe. Szabó Csaba a 60 kg-ban az A, míg Cseh Márk a B-keret tagja lett.

Pánczél Gábor és Toncs Péter személyében folytatódik az 2018-as E.B-re a központosított felkészülés.

Szabónak egyértelműen az olimpiai kvalifikáció a célja, mely jóval nehezebb lesz, mint eddig bármikor. A kvalifikációval kijutó versenyzők számát 24-ről, 18-ra csökkentette az IJF.

Cseh Márknak a jövő évi szereplésétől függ, hogy előre tud-e lépni a felnőttek között.

(Tekintsék meg IDE kattintva a KJC megújult honlapját!)