Kecskeméti döntős helyezések a CXXIII. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságon

Vissza a címlapra
Kecskeméti döntős helyezések a CXXIII. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságon

2021. március 23-27. között rendezték meg a CXXIII. Felnőtt Úszó Országos Bajnokságot a Duna Arénában. A BÁCSVÍZ KVSC hét serdülő és ifjúsági korosztályú versenyzővel indult Magyarország legrangosabb úszóversenyén.

Az Olimpiára és Európa-bajnokságra való kvalifikáció jegyében rendezett viadalon az előfutamokat rendhagyó módon este tartották, a döntők pedig a délelőtti órákban voltak.

Bár kizárólag utánpótlás versenyzőkkel indult a BÁCSVÍZ KVSC csapata, azonban két alkalommal így is sikerült a bravúros pontszerzés. A Garajszki Máté, Lajter Szabolcs, Márhoffer Soma, Mészáros Dániel alkotta 4x100 méteres gyorsváltó a 6. helyen végzett. Míg a 4x200 méter gyorsváltó tagjai, Mészáros Dániel, Lajter Szabolcs, Demjén Bátor és Garajszki Máté a 7. helyen értek célba.

A „B" döntős szereplések számát tekintve is előreléptek a kecskeméti úszók. 2019-ben 3 „B" döntős helyezés után 2021-ben már ötször verekedték be magukat a második legerősebb futamba.

Mészáros Dániel

50 méter férfi gyors „B" döntő 2. hely

100 méter férfi gyors „B" döntő 4. hely

200 méter férfi gyors „B" döntő 3. hely

Lajter Szabolcs

100 méter férfi mell „B" döntő 8. hely

50 méter férfi mell „B" döntő 5. hely

Felkészítő edzők: Nagy Zoltán, Bálint Zoltán, Bács Ferenc