Hétvégén rendezték a női asztalitenisz Extra Liga 3. fordulóját Orosházán

Vissza a címlapra
Hétvégén rendezték a női asztalitenisz Extra Liga 3. fordulóját Orosházán

A női Extra Liga bajnoksága a hétvégén Orosházán folytatódott, ahol a városi sportcsarnokban mérkőztek egymással a csapatok. A kecskeméti lányokra nagy feladat várt, hiszen a tavalyi év bajnokával (SH-ITB Budaörsi 2i SC ) és PET-BAU ASE Orosháza csapataival szombaton, míg az előző bajnokság ezüstérmesével (Budapesti ERDÉRT SE) vasárnap kellett megmérkőzniük.

Szombat délelőtt a szülésből visszatérő legjobb magyar asztaliteniszező Póta Georginával felálló budaörsi csapat volt az ellenfél. Az előzetes esélyeknek megfelelően a bajnokcsapat rajtolt jobban a mérkőzésen 4-1 arányban elhúzott a hat győzelemig tartó párharcban, amikor Füle Kata második egyéni mérkőzésén 2:1-es állásnál az ellenfél, húzódás miatt feladta a meccset.

Ezt követően a kecskeméti lányok ráéreztek a lehetőségre, hogy a nem várt fordulat miatt szorossá tegyék a találkozót. Innentől minden egyéni mérkőzés hatalmas csatát hozott, ahol Ciurcui és Radonjic-Mojsilov további két meccset nyert a Sparinak és átmenetileg még a győzelem lehetősége is felcsillant, amikor Drabant Anita 2:0 arányban vezetéshez jutott Póta Georgina ellen. Sajnos a rutinos válogatott budaörsi lány megfordította a mérkőzést és 5-5-re alakult a csapatmeccs, de így is kisebbfajta csodát sikerült elérni a válogatottakat felvonultató Budaörs ellen.

Délután a fiatal, egységes orosháziakkal kellett megküzdeni az értékes bajnoki pontokért. A mérkőzés elején a párosok csatáját és az első egyéni körben két mérkőzést is nyerve, elhúzott a sparis gárda. Szoros küzdelmek alakultak ki a soron következő ütközetekben, ahol nem várt vereség is becsúszott, de 4-3-as csapat állásnál Ciurcui és Füle szoros, küzdelmes mérkőzésen hozták a meccseiket és tettek pontot a 6-3-ra megnyert mérkőzés végére.

Vasárnapra maradt az igencsak erős összetételű Budapesti Erdért SE csapatával való mérkőzés. Rögtön az elején szoros csaták alakultak ki, úgy párosban, mint egyéniben is. Sajnos ezekből az ütközetekből rendre az ellenfél jött ki jobban, tapasztalatuknak és rutinjuknak köszönhetően jobban tudták a végjátékokat befejezni. Ennek köszönhetően 4-0 arányban elhúztak, amikor Ciurcui Melinda rosszullét miatt cserét kért és a helyére beálló Drabant Anita sem tudott nagyot változtatni a mérkőzés menetén. Hiába játszottak a lányok kiélezett küzdelmeket az egyes mérkőzéseken, semmi nem akart összejönni, és lett végül 6-0 arányú vereség a végeredmény. Az eredmény sajnos így nem tükrözi, hogy a két csapat játékerősségben azért közelebb volt egymáshoz.

Szabó Krisztián edző: "Nagyon nehéz hétvégén vagyunk túl, ahol csapatunk óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy a bajnok ellen a bajnokságban egyedül mi tudtunk pontot rabolni. Bízom benne, hogy ez erőt ad a továbbiakra és önbizalommal telve tudjuk majd a tavaszi szezont játszani. Egyelőre körvonalazódik, mely csapatoknak lehet esélye a Final Four-ba bejutni. Az eredményeket látva joggal bizakodunk, hogy sikerül nekünk is bejutni a rájátszásba, de addig még sok feladat és mérkőzés vár ránk, mivel tavalyhoz képest minden csapat megerősödött és nincs könnyű mérkőzés."