Háromoldalú megállapodás az akadémia, a KTE és a Tiszakécske között

Vissza a címlapra
Háromoldalú megállapodás az akadémia, a KTE és a Tiszakécske között

Kedden fontos együttműködési megállapodást írt alá akadémiánk a Kecskeméti TE és a Duna Aszfalt Tiszakécske VSE felnőtt csapataival. A háromoldalú egyezség célja az, hogy a régió tehetségeinek helyben biztosítsák a tudásuknak megfelelő fejlődési lehetőséget - közölte a kteakademia.hu

Nyáron a Kecskeméti TE és a Duna Aszfalt TVSE is osztályt tudott ugrani, így a régióban már egy NBII-es és egy NBIII-as felnőtt csapat is szerepel. A KTE Labdarúgó Akadémia célja az, hogy növendékei, illetve a régió tehetségei minél magasabb szintre jussanak el, ám lehetőség szerint helyben tudjanak kiforrni. A háromoldalú egyezség célja az, hogy garantált legyen a lépcsőzetes fejlődés a játékosok számára, emellett biztosított legyen számukra az átmenet a felnőtt labdarúgás világába.

Szabó Tibor, a KTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, a KTE vezetőedzője:

„Nagyon örülünk ennek az együttműködésnek, illetve annak, hogy ez megvalósulhatott. Bízom benne, hogy az aláírás után ez a gyakorlatban is folyamatosan működni fog. Feszített a tempó, de szeretnénk lehetőséget biztosítani tehetséges akadémistáinknak ahhoz, hogy a Tiszakécske NBII-es csapatában is megmutathassák magukat. Ez jó lehetőség nekik, illetve a Tiszakécskének is, hiszen ők is folyamatosan keresik a fiatal játékosokat a felnőtt csapatba. Örömteli lenne, ha egy NBII-es klubhoz a régióból kerülnének oda játékosok. Ebben a pillanatban a lépcsőzetesség is megvan, hiszen ha valaki az NBIII-ban kiugróan tud teljesíteni, akkor adott lehet számára helyben az másodosztályba történő továbblépés lehetősége is. Innentől már a játékoson múlik, hogy milyen teljesítményt ad le, illetve hova tud eljutni a jövőben. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az együttműködés nem a három klubra korlátozódik, hanem az egész régióra, hiszen minden játékosnak adott lehet az útja így ahhoz, hogy profivá válhasson."

Nyilas Elek, a Duna Aszfalt TVSE szakmai igazgatója:

„Az egymásra épülés egy fontos szempont volt, még ha természetesen a klubok a saját útjukat is járják. Úgy érzem, hogy kölcsönösen tudunk segíteni, illetve profitálni mindannyian ebből az együttműködésből, hiszen biztos háttér, jó infrastruktúra, jó szakmai munka ad lehetőséget a fiataloknak a fejlődéshez. Minden adott ahhoz, hogy egy ígéretes pályafutás induljon el, ami a magyar futball értéke is lehet. Ebben szeretnénk mi is a magunk részéről segíteni. Ez az együttműködés egy tiszta helyzetet, egy biztos jövőképet vetít a régió tehetségei elé, gondolok itt akár tanulmányi, akár futballszakmai szempontokra. Nagy lépés ez a háromoldalú szövetség, hiszen a régióhoz tartozó ifjú játékosok helyben is meg tudják valósítani álmaikat, amikor már a felnőtt szintről álmodoznak. Kiforrhatják magukat itt, nem kell ezért akár az ország másik végébe elmenniük. Az NBI-ig, vagy nemzetközi karrierig vezető út első lépcsői mindenképpen adottak, hiszen akár NBII-es, akár NBIII-as szinten is bizonyíthatnak tudásuknak megfelelően. Bízunk benne, hogy ez a jó példa ragadós lesz, hiszen az együttműködés részeként az akadémia tehetségei a KTE mellett a Tiszakécske felnőtt csapatánál is részt vehetnek edzésnapokon, belekóstolhatnak abba, hogy milyen az NBII-es felnőtt futball világa. Minden olyan segítséget megadunk tehát egymásnak a jövőben, ami ezt a szövetséget erősítheti."