Elindult a nevezés az Univer24 - 2017 rendezvényre

Vissza a címlapra

Az Univer24 - 2017 rendezvény www.univer.hu/univer24 honlapján 2017. január 27-én, 24:00 óráig lehet nevezni mind a nappali (iskolai és civil úszó csapatoknak fenntartott), mind az éjszakai (váltóúszó csapatoknak fenntartott) idősávokba. A nevezés és a rendezvényen való részvétel ingyenes, viszont érdemes mihamarabb leadni a jelentkezéseket, hogy ott lehessünk!

A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel ugyanis a tavalyi Univer24 létszáma elérte a Kecskeméti Fürdő versenyuszodájának maximális befogadóképességét. Ezért a rendezők fenntartják a jogot arra, hogy a rendezvény helyszínének maximális befogadóképességét meghaladó létszámon túli csapatok nevezését elutasítsák. A nevezések a rendezvény internetes oldalán történő végső regisztráció időpontja alapján kerülnek rangsorolásra. Ajánlott tehát a rendelkezésre álló időintervallumon belül minél hamarabb nevezni.

Ismeretes, hogy az Univer Erős Pista támogatásával 2017. február 11-12-én egy igazán erős 24 órát tölthetnek együtt az úszás szerelmesei a Kecskeméti Fürdő versenyuszodájában. Az Univer24-en egy időben és egy medencében hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak az egynapos úszások szabályai szerint. Ez idő alatt több száz - iskolás és civil - úszó egymást követően legalább 100-100 métert úszik, lelkesen támogatva a 24 órás hosszútávúszók teljesítményét. Az éjszakai órákban országosan meghirdetett csapat váltóúszás, teljesítménypróba történik. A rendezvény kezdetén magyar vízilabdázó és úszó legendák személyes részvételükkel, 100-200 méteres úszásukkal emelik az esemény fényét.

Az Univer24 - Az úszás ünnepe rendezvényen 2017-ben is eredményes nevezést, úszást és jó szórakozást kívánnak a szervezők.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK:

2017-ben ismét Univer24 „Az úszás ünnepe"