Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Fontos győzelmet arattunk az ELITE Basket ellen

Vissza a címlapra

Az NBI/B zöld-csoportjának 11. fordulójában az ELITE Basket csapatát fogadta a KTE-Duna Aszfalt U23-as csapata.

Már a mérkőzés elején komoly előnyre tettek szert az agresszív védekezést bemutató hírös városiak, és ezt a lendületet a vendégek időkérése sem törte meg. A második etapban is domináltak a KTE U23-asai, és a lényegi kérdéseket már le is zárták a szünetre. A fordulást követően is a kecskeméti akarat érvényesült, a hajrában minden játékosának lehetőséget adott Ivkovic Stojan a bizonyításra. A vége 76-52 lett, és ezzel megszerezték hetedik sikerüket is a KTE fiatal tehetségei. 

Ivkovic Stojan vezetőedző értékelése: Fontos győzelmet arattunk, ezzel is egy lépést tettünk afelé, hogy biztosítsuk a bennmaradásunkat. Ez volt az első olyan meccs, amelyre külön készültünk. Úgy gondolom, hogy jól teljesített a csapat. Köszönjük ellenfelünknek a korrekt mérkőzést, gratulálok mindkét együttesnek.

KTE-Duna Aszfalt U23 - ELITE Basket 76-52 (23-11, 21-6, 20-15, 12-20)
Férfi kosárlabda NBIB zöld-csoport, 11. forduló
2021.12.01., Mercedes Benz Sport Akadémia
Játékvezetők: Szilágyi Bálint, Menyhárt Ferenc Tamás, Kruk Melinda
MKOSZ ellenőr: Vághy Tamás János

Kecskemét pontszerzői: Lukács 5/3, Tóth Balázs 13/9, Botka 2, Kőházi 8/3, Tóth Patrik 2, Kiss D. 10, Ivkovic 9, Velkey 15/9, Tóth Barna 12/3.

Szerző: Komáromy András