Diákolimpia® - Megyei első és országos harmadik helyezett a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

Vissza a címlapra
Diákolimpia® - Megyei első és országos harmadik helyezett a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

Tanulmányi eredményei mellett a sportban is a legjobb középiskolák között van a kecskeméti Bolyai. A gimnázium a középfokú iskolák versenyében az országos ranglista 3. helyén végzett a Diákolimpián.

Így 2019. január 23-án Budapesten, a Magyar Diáksport Szövetség által rendezett díjátadó ünnepségen a Diákolimpia® 2017/2018-as tanévének országos döntőin kiemelkedő teljesítményt elért iskolák között a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium is átvehette a kiemelkedő eredményért járó elismerést.

Az országos díjátadóján a gimnázium képviseletében dr. Főzőné Timár Éva igazgatónő (j2) és Nyilas Bea testnevelő (b2) vehette át a díjat dr. Illés Boglárkától, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárától (b1), valamint Balogh Gábortól, a Magyar Diáksport Szövetség elnökétől.