Bronzérmes lett Boronkay a sprint triatlon OB-n

Vissza a címlapra
Bronzérmes lett Boronkay a sprint triatlon OB-n

A vasárnap Baján rendezett sprint távú országos bajnokságon Boronkay Péter (Mercedes-Benz Gyár KMSE) a 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló technikás pályán 1 óra 8 perc alatt célba, amivel az ép versenyzők között korosztályában a dobogó harmadik helyére állhatott fel.

- Nagyon örülök, hogy a tiszalöki triatlon versenyen elért 2. helyezésem után Baján is dobogóra állhattam korosztályomban. A Sugovicai úszópálya első körén keményen ment a helyezkedés a legjobb helyért, aztán a második körön már szellősebben úszhattunk. A pontonra való kiszállás, majd a lépcsőn való felfutás tovább húzta a mezőnyt. Az 5 körös bringapálya a Petőfi-szigetre vezetett be, így a szurkolók is többet láttak bennünket. Sajnos a 2. körön egy csatornafedélen megcsúszott a kerekem, és Tiszaújváros után most is elestem. Úgy tűnik, ez az év nem az enyém, legalábbis az eséseket figyelembe véve - mondta Péter. - Amilyen gyorsan csak tudtam visszaszálltam a kerékpárra, mert tudtam, hogy a dobogó még így sem veszett el. Sérülten mentem végig a futókörön is, és értem a célba- Örülök, hogy Országos Bajnokságon felfértem a dobogóra az ép versenyzők között. Két hetem van, hogy gatyába rázzam magam, jövő héten szombaton már Magogban (Kanadában) a legjobb formámban kell rajthoz állnom a Paratriatlon Világkupán. Ez a verseny azért is fontos, mert a 2020-as Paralimpiára kezdem a pontgyűjtést.

Edzők: Bálint Zoltán (úszás), Balla Péter (kerékpár), Németh Gyula (futás)

Galéria (6 kép)

Összes kép letöltése