Átadták a „Sinkó Lajos” Sporttörténeti Kiállítótermet a Mercedes Akadémián

Vissza a címlapra

Sportrelikviákból állított össze kiállítást a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre. Céljuk az volt, hogy a közönség megismerje a város sporttörténelmét. A Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester által 2018. november 30-án, pénteken délután megnyitott kiállítást minden pénteken 15-18 óra között lehet majd megtekinteni a Mercedes Akadémia épületében.

Dr. Bodóczky László a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre elnöke elmondta: a tárlat létrehozásához a sportbarátok segítségét kérték, hogy még teljesebb képet tudjanak adni a múlt sikereiről. A kiállítás mottója ez: „Adalékok Kecskemét sporttörténetéhez".

A régi uszoda épületében a volt gyermekmedence területén helyet kapott kiállításon látható a szervezett kecskeméti sport kialakulása, az 1899-ben alapított KAC, azaz a Kecskeméti Atlétikai Club, valamint az 1911-ben alapított KTE és a futballcsapata története, és a városhoz kötődő sportolók olimpiákon, világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon elért sikerei. A kiállítás lehetőséget adott egyes sportágak, és azon belül a kiemelkedő eredményt elért kecskeméti kötődésű sportolók életútjának bemutatására is.

A már elhunyt sportolók családjainak, illetve a még élő és aktív sportolók felajánlásainak köszönhetőn számos sporttörténelmi szempontból érdekes relikvia érkezett a baráti kör felhívására. Többek között olimpikonoktól, Nagysolymosi Sándortól, valamint Messzi István és Törös Olga családjától. Nagyon értékes ereklyék azok a fotók is, melyek az olimpiai láng 1936-os és 1972-es kecskeméti útját örökítették meg.

A megnyitón bemutatták Grosán Pál könyvét is "Kecskeméti kötődésű sportolók az olimpiákon" címmel, melyben a sportolók életútja, eredményei olvashatók.

A kiállítás Kecskemét önkormányzata és a Mercedes Kosárlabda Akadémia hatékony közreműködésével valósult meg.