A nők elleni erőszak megállításáért futottak Kecskeméten

Vissza a címlapra

A „Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjához" csatlakozva Kecskeméten is rendeztek szimpatizáns-futást 2018. november 25-én, vasárnap a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Így azoknak is volt lehetősége futni, akik nem tudtak részt venni a fő eseményen, Budapesten a Margit-szigeten. (Fotók: Vincze József)

A Kecskeméten 7 és 10 kilométeres távokon futhattak a Szabadidőközpont területén. Bárki csatlakozhatott, hiszen nem a táv és a tempó volt a lényeg.

Az ENSZ 1999 óta november 25-ét nevezte ki a nők elleni erőszak megszűnésének világnapjának, ami kapcsán már Magyarországon is több civilkezdeményezés indult. Run Away! néven indított kampányt Makai Viktória ultrafutónő, aki idén októberben brutális támadás és szexuális áldozata lett. A megdöbbentő részletességgel napvilágra kerülő beszámolója mellett több hazai rendezvényt is népszerűsít, amit szolidaritásból kezdeményeztek civil szervezetek, illetve magánszemélyek.