A legjobb magyar asztaliteniszezők Kecskeméten

Vissza a címlapra
A legjobb magyar asztaliteniszezők Kecskeméten

Soha nem volt még olyan nagyszabású országos asztalitenisz magyar bajnokság, mint amit 2020. február 28. és március 01 között Kecskeméten, a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémián rendez a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér.

Miért más, mint az eddigi magyar bajnokságok?

- Több generáció és azon belül korosztály egyszerre, egy helyen találkozik.

- A felnőtt egyéniben is indulni tudnak az U21-ben versenyzők. Nemzetközi lebonyolítást követve megvalósulhat az, hogy az U21 és a felnőtt egyéni bajnokság egymásra épülve kerül megrendezésre.

- A felnőtt egyéni versenyt az újoncok is meg tudják nézni, ami motivációt nyújthat az újonc versenyzőknek. Jelenleg az újoncok, akiknek fontos, hogy példaképeket találjanak, szinte nem látják a legjobb felnőtteket.

- A fogyatékkel élők bevonása, akik jelenleg eredményesen szerepelnek a nemzetközi szintéren, fontos a sportág jövője, az utánpótlás biztosítása, a parasport megítélése szempontjából.

- Ugyancsak fontos, hogy az ország asztaliteniszezői, attól függetlenül, hogy épek vagy fogyatékossággal élők, személyesen is megismerjék egymást. Az egy időben zajló versenyzés, a személyes sportolói találkozás, az inkluzív versenykörnyezet segíti a magyar para-asztalitenisz sportág fejlődését, minden sérülés specifikum számára (mozgás-, látás-, hallás- és intellektuálisan sérültek).

- A program értelemszerűen bővítve lett a régebb óta fiatalok további generációjával, a szenorok korosztályával.

- Egy ilyen egyedi, nagyszabású, sokszínű sportesemény felkeltheti a média figyelmét, ami a sportág hazai megítélésben nagyon fontos.

- Költséghatékony, hiszen mind a versenybírói, játékvezetői költségek, terembérlet, terem berendezés, szállítás, egyéb rendezési költségek, de egyesületi költségek is (szállás, utazás) koncentráltan oszlanak el a két-három napra.

- Megközelíthetőség, az ország közepe szempontjából (autópályák a közelben) az egyik legjobb hely Kecskemét, illetve Budapesthez is közel van. E mellett olcsó, minőségi szálláshelyekkel is rendelkezünk.

- A verseny 30 ping-pong asztalon lesz megrendezve, amely nem sok csarnokban oldható meg az országban. Színvonalában a Kosárakadémia létesítmény párját ritkítja.

Ujhidy Tibor elnök: Nekem már régen dédelgetett álmom volt, hogy egy nagy asztalitenisz gálát rendezzünk. 65 éves klubunk történetében már többször szerveztünk magyar bajnokságot, sőt nemzetközi versenyt is, de az ország asztalitenisz sportjának ilyen széles spektrumát még nem céloztuk meg. Kiváló felnőtt, U21-es, illetve újonc versenyzőink vannak, akik igazán megérdemlik, hogy hazai pályán szerezzenek bajnoki érmeket. Hiszem, hogy versenyzőink néhány magyar bajnoki éremmel meg is hálálják törekvésünket. Abszolút éremesélyes a regnáló, kétszeres ifjúsági magyar bajnok, Drabant Anita, illetve az U21-es Füle Kata, az újonc Polónyi Nóra, és nem utolsó sorban Szvitacs Alexa Para Európa Bajnok, aki már kvalifikált a Tokiói Paralimpiára. Itt lesznek, és indulnak a versenyen a Tokiói Olimpiára a kecskeméti Madarász Dóra vezérletével kvalifikált nő csapat tagjai. A verseny 30 ping-pong asztalon lesz megrendezve, amely nem sok csarnokban oldható meg az országban. Egyébként naponta 3-400 asztaliteniszező vesz részt az eseményen, és mintegy 70 versenyszámban avatunk magyar bajnokot. Aki kijön a gálára, biztosan jól fogja érezni magát, és csodálatos látványt fog nyújtani számára a berendezett küzdőtér.