A Budafok legyőzésével lépett fel a dobogóra a KTE HUFBAU

Vissza a címlapra
A Budafok legyőzésével lépett fel a dobogóra a KTE HUFBAU

A KTE HUFBAU a Merkantil Banki Liga 8. fordulójában a Budafokot fogadta a Széktói Stadionban. A mérkőzés hőse ezúttal is a csereként beálló Tóth Dániel volt, aki újabb győztes gólt lőtt.

Két jó formában lévő csapat találkozott Kecskeméten, ennek megfelelően egy jó iramban kezdődött el a meccs. Az első negyedóra kevés lehetőséget hozott, egyedül Lukács kiugrása lett volna veszélyes, de egy védő még be tudta érni. Rengeteg szabálytalanság tördelte a mérkőzést, főleg a budafokiak rúghatták körbe pontrúgásokból a kecskeméti kaput, de a magasságfölény a hazai oldalon volt, így rendre kifejeltek mindent. A 26. percben Szabó Levente lőhetett jobbal 16 méterről, de a bal felsőbe tartó löketet Varga szépen tolta ki.

Szünetben cserékkel frissített a Kecskemét, egyben aktívabbak is lettek a hazaiak. Az 50. percben Bartha lövését védte Horváth egy szöglet után, majd a kontrából majdnem Szalai Dániel talált be, de kicsit hosszú volt neki a beadás. A Kecskemét is rengeteg szabadrúgást ívelt már ekkor a kapu elé, mezőnyfölényt alakítottak ki, de a gól csak nem akart megszületni. A 75. percben aztán jött a Siófok elleni meccs hőse, Tóth Dániel, aki csereként beállva ismét eldöntötte a találkozót, miután 16 méterről ballal lőtte ki a bal felsőt (1-0). A hajrában a Budafoknak még volt sansza, a 82. percben Kovács lőtt takarásból, amit Varga kitolt, majd a hosszabbításban egy szöglet után találhatott volna be Adorján, de hosszú lett neki a beadás, így nem változott az eredmény. A KTE zsinórban hetedik meccsén maradt veretlen.

KTE HUFBAU–Budafoki MTE 1–0 (0–0)

Kecskemét, 1500 néző. 

KTE: Varga B. – Madarász (Buna a szünetben), Gál, Rjasko, Szalai G., Grünvald – Bartha (Kis 91.), Nagy K. (Szuhodovszki 87.), Vágó – Lukács D. (Tóth D. 62.), Szalai J. (Tóth B, a szünetben) Vezetőedző: Szabó István

BMTE: Horváth A. – Szalai D. (Adorján 82.), Jagodics, Fótyik, Kalmár – Filkor (Nándori 64.), Soltész – László (Zuigéber 55.), Kovács D., Ihrig-Farkas (Szabó M. 64.) – Szabó L. Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Tóth D. (75.)

A KTE HUFBAU újoncként már a harmadik a tabellán, legközelebb vasárnap 15 órakor Felsőzsolcán lép pályára MOL Magyar Kupa mérkőzésen együttesünk.

A meccs után a vezetőedzők értékeltek.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az első félidőben a fiatal játékosaim inkább tartani akarták az eredményt, aminek nem örültem, de a második félidőben a cserékkel feljavultunk. Meg kell említeni, hogy rengeteg olyan játékos lépett pályára nálunk, akik tavaly még a harmadosztályban futballoztak, egy olyan csapat ellen, mely tavaly még az élvonalban szerepelt. Elsősorban mentálisan nőttünk fel ehhez a feladathoz, emocionálisan és taktikailag is jól teljesített a csapatom. Nyomás volt rajtunk, de a pontrúgásokra fel vagyunk készülve, komoly helyzete nem volt az ellenfélnek. Egy nagyon jó csapatot győztünk le, de véleményem szerint megérdemelten tartottuk itthon a pontokat.

Boér Gábor, a Budafoki MTE vezetőedzője: – Ami a különbség volt ma, az az agresszivitás, illetve fizikális fölényben is volt ellenfelünk, ez döntő volt a párharcok megnyerésében. Gyerekként vettünk ezekben a párharcokban részt, emellett a hazaiak minden szituációt úgy éltek meg a meccsen, hogy az a legfontosabb. Mi nem égtünk ilyen lángon. Talán nekünk volt kevés, de ordítóbb helyzetünk, ezekkel viszont nem éltünk.

Szerző: Nyitray András