Preghiera: Rachmaninov zongoratriók

Vissza a címlapra
Preghiera: Rachmaninov zongoratriók

Imádság - ezt jelenti olaszul a Preghiera - esetünkben pedig Fritz Kreisler átiratát Rachmaninov II. zongoraversenyének II. tételéből hegedűre és zongorára; melyet a két zongoratrió: a Trio elégiaque No.1 és 2 társaságában vett lemezre a kiváló lett hegedűs: Gidon Kremer. Partnerei a fiatal orosz zongorista-csillag: Daniil Trifonov, és gordonkán a litván Giedre Dirvanauskaité - régi zenésztárs a hegedűs által alapított Kramerata Baltica zenekarból.

Gidon Kremer ezzel a Deutsche Grammophon lemezzel ünnepli 70. születésnapját - és világszerte megtartott kamaraestekkel, melynek során Giedre Dirvanauskaité társaságában április 9-én fellépett a Zeneakadémián is. Új albumára mindenesetre ritkábban hallott és játszott programot választott ezzel a Rachmaninov-összeállítással - hiszen a Kreisler átiratában ráadás-darabbá vált Preghiera mellett bemutatott Trio elégiaque No.1 és 2 nem a legnépszerűbb Rachmaninov művek közül való.

Mind a zenei megoldások, mind az értelmezés tekintetében különösen nehéz megközelíteni Rachmaninov II. zongoratrióját - mely nyilvánvaló módon ezen megjelenés központi darabja. Tudjuk, hogy Rachmaninov mennyire befelé forduló, érzékeny ember volt - és hogy művei közül számos személyes érzéseiről, történeteiről árulkodik. A II zongoratrió - vagy, ahogyan a kor franciás ízlése szerint ő jelölte: Trio elégiaque No. 2 -is egy személyesen megélt tragédia hatása alatt született meg.

1893. november 6-án a Szent-Péterváron kitört kolerajárvány egyik első áldozata a nagy orosz zeneszerző: Csajkovszkij volt. Hirtelen halála nagyon megrázta az akkor éppen 20 éves Rachmaninovot, aki idealizálta Csajkovszkijt és barátságban volt vele. De még jobban lesújtotta az a hazugságokból összetákolt mocsok-áradat, mely a halottra zúdult, és egyes csoportok propaganda-érdekeiből részben még ma is említés tárgya. Pár előkelő - talán önérzetében sértett - nő kezdte terjeszteni ezeket, melyek azzal taposták meg a halott Csajkovszkijt, hogy homoszexuális lett volna, és az egyik cári herceghez fűződő kapcsolata miatt kellett öngyilkosnak lennie; mások szerint kicsapongó és erkölcstelen életének hozadéka volt a fertőzés; megint mások egyenesen megrontással vádolták a halott géniuszt - aki már nyilván nem tudott védekezni az alaptalan aljasságok ellen.

Szergej Rachmaninov egy monumentális kamaraművel foglalt állást „Egy nagy művész emlékére" - ahogyan az II. „Elégikus" zongoratriójának ajánlásában áll. Mély, erőteljes darab ez, héroszokhoz méltó - teljesen szokatlan méretekben megírva. Az első és a második tétel meghaladja a húsz percet, összességében pedig ötven perces időtartamával szinte szimfonikus darab ez a hegedű, zongora, gordonka hármasára komponálva. Komor, lélekbe markoló indulatok feszítik a kereteit - nem az a hálás, oroszosan melankolikus bájos bravúrdarab, mint az egy tételes, hat perces Preghiara vagy tizenkét perces I. zongoratrió - melyek közrefogják.

A veterán nagy muzsikus: Gidon Kremer a maga által kiválasztott, Rachmaninov zenei nyelvezetét születésüknél fogva jól értő alkotótársaival felálló „álom trióval" igazi tomboló érzelmeket felvonultató, emlékezetes előadást hozott létre ebből a feledett nagy orosz romantikus szonátából. Érdemes többször is meghallgatni, annyira a hatása alá vonja a hallgatót. Jó választás a felvezető és levezető könnyedebb két darab társaságában.

Komlós József JR