Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Prokofjev: I. szimfónia - Philippe Jordan

Vissza a címlapra
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, Prokofjev: I. szimfónia - Philippe Jordan

Az ifjabbik karmester-Jordan új Warner Erato lemezén két közismert, szinte sikerdarabnak számító művet vezényel a Párizsi Nemzeti Opera Zenekara élén.

Mikor kézbe vettem ezt az albumot, rajta Mogyeszt Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című művének Ravel 1922-es hangszerelése által világsikerré vált komolyzenei slágerdarabjával, - ismerve Philippe Jordan pár korábbi lemezét - egy nagyon színes, maradandón szép felvételre számítottam. De arra nem, hogy erről a mind lemezen, mint koncerteken rengetegszer hallott sikerdarabról nekem bárki sok újat képes még mondani. Pedig pontosan ez történt: mert az ugyan valós, hogy ez egy nagyon színes és maradandón szép felvétel született, de mellette szinte döbbenetesen új aspektusba helyezi e művet.

A történet ismert: a zeneszerző nagyon privát indíttatásból írta a sorozatot. A mű megszületése előtt nem sokkal hunyt el mindössze 39 évesen közeli jó barátja: az építész és képzőművész Viktor Alekszandrovics Hartmann.

Harmann az Orosz Újjászületés építészeti mozgalmának briliáns egyénisége volt, egy beváltatlan ígéret, akinek teljes életpályát kellett volna befutnia. Verőértágulat miatt hirtelen bekövetkező halála minden orosz értelmiségit lesújtott akkoriban Szent-Péterváron. Emlékére több mint 400 képét állították ki a Szépművészeti Akadémián, és ez a poszthumusz kiállítás inspirálta a későbbi sikerdarabot. A személyes dráma, az emóciók hatják át ezt a lenyűgöző alkotást, és a legtöbben ezt kihangsúlyozva közelítik meg.

Philippe Jordan Kiállítás-felvétele azonban, bár lenyűgözően színesen követi a szerző zenei képalkotó szándékait - nem annyira oroszos és hatásosan tömör, mint jó pár amúgy kétségkívül maradandó hatású előzménye; hanem inkább áttetsző szövetű, elegánsan-könnyeden franciás. Ez az előadás nem csak a romantikus Muszorgszkij - bár annak is mélyen értelmezve az: hiszen tempóiban és hangsúlyaiban nagyszerűen adja vissza az eredeti zongoraletét szándékait és nüánszait. Hanem legalább annyira - ha nem még jobban a francia impresszionisták által csodált Muszorgszkij, sőt Ravel a maga impresszionisztikus nagyzenekari szövetével és franciás könnyedségével. S így máris érthető, miért került pont Kandinszkij 1923-s konstruktivista festménye a borítóra?

Maurice Ravel után a kortárssal folytatódik a hanglemez műsora: Szergej Prokofjev: I. szimfóniáját 1918-ban mutatták be. Klasszikus - ez a szimfónia ragadványneve, hiszen - az amúgy Muszorgszkijt szerető és tanulmányozó Prokofjev műve a háború, forradalmak és izmusok közepette visszanyúl Haydnhoz.

Ez a látszólagos konzervativizmus, annak a felfordult, mindennel elégedetlen és mindent tagadó kornak a művészeti légkörében - a maga nemében valóban forradalmi tett volt. Különleges darab ez nemcsak a szerző életművében, hanem amúgy nem mellesleg a neo-klasszicizmus új zenei irányzatának egyik kiáltványa, megalapozása is.

Így lesz teljes ez a korrajz, egy másik gyönyörűen megformált előadással - de ki törődik a háttérrel meg a magyarázatokkal, mikor ilyen töményen rázúduló szépségben van része?

Komlós József JR