Középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várja az MCC Roma Tehetség Programja

Vissza a címlapra
Középiskolás és egyetemista fiatalok jelentkezését várja az MCC Roma Tehetség Programja

Felvételt hirdet magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok számára a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programja. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló, iskola mellett végezhető intenzív képzés ingyenes a felvételt nyert tanulók számára. A Program célja, hogy a tehetséges roma diákok sikeresen felkészüljenek a felvételire, és lehetőségük legyen akár külföldi egyetemeken is továbbtanulni. (Fotó: pixabay)

A tehetséggondozás terén több mint húszéves tapasztalattal rendelkező Mathias Corvinus Collegium elkötelezett a magyarországi roma közösségek tehetséges fiataljainak felkarolásáért. A Program a nyelvtudás, a szakmai és személyi kompetenciák fejlesztése, valamint a pályaválasztási tanácsadás mellett egy olyan motiváló közösséget biztosít a résztvevőknek, amelyben hatékonyan tudnak céljaik megvalósulására fókuszálni.

Tavaly végzett az első egyetemi csoportunk, amelynek valamennyi résztvevője elérte a saját maga számára kitűzött célt. Ezek között szerepelt a sikeres nyelvvizsga és a preferált felsőoktatási intézménybe való bejutás is. Mindig nagy öröm látni, amikor ambiciózus fiatalok az MCC által nyújtott lehetőségeket jól használva elkezdik élni az álmaikat és elindulnak karrierjük útján" - mondta Tarján Kata, a Roma Tehetség Program vezetője.

A Programra jelentkező középiskolás diákok két és fél éven át, míg az egyetemi képzésen résztvevők két féléven keresztül bővíthetik tudásukat. Mindkét program hasonló lehetőségeket kínál a tanulóknak: hetente több alkalommal lakóhelyhez közeli nyelvi képzéseken vehetnek részt, valamint a kéthetente Budapesten megrendezésre kerülő hétvégi alkalmakon különböző készségeiket finomíthatják. Itt kerül sor az írás- és beszédkészséget fejlesztő tréningekre, a vitakultúra és érveléstechnika fejlesztésére, a pályaorientációs beszélgetésekre, továbbá egyetemi tájékoztatók és beszámolók megtartására. Az oktatás az egyéni fejlődést szem előtt tartva kis létszámú csoportokban zajlik, amelyeken többek között elismert hazai és nemzetközi szakemberektől is tanulhatnak a diákok. Mindemellett a résztvevők egy mentort is kapnak, aki a képzés teljes ideje alatt egyénre szabott támogatást biztosít számukra.

A Programba azoknak a roma középiskolásoknak a jelentkezését várják, akik a 2020/2021-es tanévben kezdik a tizedik évfolyamot és hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az intenzív egyetemi képzés pedig elsősorban azokat az érettségivel rendelkező vagy akár már felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat célozza meg, akik alap-, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket itthon, esetleg külföldön szeretnék végezni.

Az MCC által nyújtott valamennyi képzés, így a Roma Tehetség Program erőssége is a magas szintű szakmai munkán túl a létrejövő támogató közösségben rejlik. Ez nemcsak a fiatalok gondolkodásának fejlődésére, világszemléletének alakulására hat pozitívan, de segíti a hosszú távú, értékes kapcsolatok megalapozását, amelyek a külföldi képzésekről hazatérők elhelyezkedését is támogathatják.

Az érdeklődők május 31-ig jelentkezhetnek az MCC honlapján (www.mcc.hu), ahol bővebb tájékoztatás olvasható a Roma Tehetség Programról, valamint a jelentkezés feltételeiről.