Fenyő János megöletése miatt bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást

Vissza a címlapra

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedd este az MTI megkeresésére. (Fotó Bors: Gyárfás Tamás vezetőszáron, rendőrségi gépjárművel, fegyveres őrizettel elhagyja az Aradi utcai Nemzeti Nyomozó Iroda épületét © Móricz István)

A Bors tudósítójának helyszíni jelentése szerint kedden 23 óra előtt néhány perccel a bűnügyi őrizetbe vett Gyárfás Tamást vezetőszáron, rendőrségi gépjárművel, fegyveres őrizet mellett szállították el a Nemzeti Nyomozó Iroda budapesti Aradi utcai épületéből a Gyorskocsi utcai fogdába. Az éjszakát Gyárfás Tamás rács mögött tölti, előtte pedig még az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton esik át.

Az M1 aktuális csatorna esti Híradójában elhangzott: úgy tudják kezdeményezik Gyárfás Tamás előzetes letartóztatását.

Az ORFK kedd délután a Gyárfás Tamás előállítására vonatkozó MTI-megkeresésre "A megalapozott gyanú: felbujtás" című közleményben reagálva azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI Gy. Tamást - hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz - emberölésre való felbujtással gyanúsítja - tették hozzá.

Emlékeztettek: 2017. október 31. óta folytatják a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

A 69 éves Gyárfás Tamás káprázatos életpályát tudhat magáénak. Sportriporterből lett sportvezető, majd médiavállalkozó, a Nap-tv tulajdonosa. 23 éven át vezette a Magyar Úszószövetséget, az Európai Úszószövetségnek, a Nemzetközi Úszószövetségnek és a Magyar Olimpiai Bizottságnak jelenleg is alelnöke. 2003-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.

A PestiSrácok kedden honlapján azt írta: Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda azzal gyanúsítja, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia "vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét", Fenyő Jánost.

A portál szerint "kőkemény bizonyítékok", köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az - Energol-vezér által készített, tizennégy éves - felvételen Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetése hallható - írta a PestiSrácok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.

Mint felidézték: az eljárás során a nyomozó hatóság március 22-én gyanúsítottként hallgatta ki a jogerős szabadságvesztését töltő 50 éves P. Tamás magyar állampolgárt.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. május 19-én hozta meg másodfokú határozatát, amellyel lényegében helybenhagyta a két évtizeddel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság ügyében a korábbi elsőfokú ítéletet, így jogerőre emelkedett Jozef Rohác életfogytiglani és Portik Tamás 13 éves szabadságvesztés büntetése.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként kapott 13 évet, mert ő adta az utasítást Jozef Rohácnak Boros József megölésére. A Fenyő-gyilkosság megbízójára az eljárás során nem derült fény, abban az ügyben Portikot nem vádolták meg.

(MTI / Bors)

* Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél 2018. április 17-én. Gyárfás Tamást gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. MTI Fotó: Mihádák Zoltán