Beoltották Orbán Viktort

Vissza a címlapra

Beoltották a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájával Orbán Viktor miniszterelnököt. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára tették fel vasárnap délelőtt.

Orbán Viktor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ oltópontján kapta meg az oltást.

Müller Cecília országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek azt mondta, hogy az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Emellett a kormány és az operatív törzs tagjainak beoltását is fontosnak tartja. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám, és véget érjen a pandémia - jelentette ki.

Pénteken Áder János köztársasági elnöki is megkapta a Sinopharm-vakcinát. Az államfő az oltás után nyilatkozva arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

(MTI)


A szerkesztő megjegyzése:

Az első ellenzéki hozzászóló a következőket írta - betühíven közöljük - Orbán Viktor facebook oldalára:

"Nemis adasebe csak meg hacotak"


Kovács Zoltán: a baloldal tudatosan félrevezeti a közvéleményt

A baloldal, "élükön Gyurcsány Ferenc pártjával" tudatosan félrevezeti a közvéleményt. "A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek" - jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek.

Kovács Zoltán azt mondta: Magyarország - lakosságarányosan - az EU beszerzési rendszerén keresztül a jelenleg rendelkezésre álló összes vakcinákat megrendelte erre a félévre. Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg 20 millió adag vakcinát rendeltek az Európai Unióból.

A probléma, hogy Brüsszelből nem érkezik elegendő vakcina, a megrendelt mennyiséget sem képesek időben leszállítani. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem az egész Európai Unióban - tette hozzá az államtitkár.

Ezért vásárolt a magyar kormány még Oroszországból és Kínából is vakcinát, további hétmillió adagot. "Ismét arra kérjük a baloldalt, hogy ha már nem segítik a járvány elleni védekezést, legalább ne hátráltassák azt hamis híresztelésekkel" - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

(MTI)