Beethoven: Zongoraszonáták - Perahia

Vissza a címlapra
Beethoven: Zongoraszonáták - Perahia

Két nagyszerű Beethoven-zongoraszonáta: a „Hammerklavier" és a „Holdfény" hangzik el Murray Perahia ihletett és átélt előadásában a Deutsche Grammophon új megjelenésén.

Két, időben egymástól távol eső, különböző indíttatású és töltetű - ám a szerző életében és alkotói korszakaiban fontos pontot jelentő szonátát párosított össze új DG lemezére a kivételes képességű amerikai zongorista.

A programot nyitó B-dúr „Hammerklavier" - vagy másképpen „Grosse Sonata für das Hammerklavier" „Nagy szonáta kalapácszongorára" nemcsak a maga idejében, de a zenetörténetben is egy olyan vállalkozás, amelyhez alig találunk hasonlót még a később keletkezett művek között is. Ma már magyarázatra szolgáló melléknevét az akkoriban még fejlődési fázisait élő kalapácszongoráról - konkrétan a Broadwood cég új modelljéről kapta. Beethoven ki szerette volna tágítani a szonáta kereteit egy szimfónia méreteire, és az új hangszer kapcsán így született meg 1818-ra a több mint negyven perces, valóban szimfonikus méretű, hatalmas mű.

A patrónusának és barátjának: Rudolf főhercegnek ajánlott op.106-os, kései, monumentális szonáta Beethoven egyik legjelentősebb alkotása - az itt követő „Mondschein", vagyis a „Holdfény-szonáta" viszont az egyik legnépszerűbb. Ez egy másik korszakot jelenít meg Ludwig van Beethoven életútján - 1801-1802-ben íródott tanítványa: Julie „Giulietta" Guicciardi grófnő számára ajánlva. A szonáta utólag kapott melléknevét jóval később Rellstab adta, összefüggésbe hozva a romantikus ideálokkal; de a kibontakozó romantika hangütésén túl a grófnőnek szóló ajánlás különösen érdekessé és személyessé teszi - hiszen az ő személye is felvetődött, mint megoldás a titokzatos „Hallhatatlan kedves" kilétére.

Két igazán kivételes Beethoven darabot választott ki tehát vadonatúj albumára Murray Perahia, aki 2016-ban és tavaly: vagyis immáron hetven évesen - évtizedek óta elhúzódó kézsérülésén újabb és újabb lemezekkel és koncertekkel túltéve magát - fogott a népszerűségétől fogva, vagy éppen technikailag és fizikailag is különösen nagy kihívást jelentő darabok feljátszásába. Perahia Bachban vagy éppen Chopinben (mint ahogy sok már zeneszerzőt megjelenítve) is zseniális - de mellettük egész életét végigkövette Beethoven: számtalanszor játszotta szonátáit és sok lemezt vett fel Beethoventől. S mint közismerten tudós zenész, maga is tanulmányozza a szerző kéziratait, feljegyzéseit, és a korabeli kiadásokat is - mielőtt kialakítja a maga koncepcióját.

Ez az új lemez is kritikai kiadások mentén született meg, de nem ezért különleges. A különlegességét Perahia egészen kivételes szellemiségű zongorázása adja, mely áttetsző, fényes, logikus és olyan magától értetődő, hogy egyes részek rettentő technikai aspektusairól meg is feledkezik a hallgató. Szeretem Perahia játékát, mert nincsenek allűrjei. Úgy tud kimagasló és kivételes lenni, hogy nem telepszik rá a szerzőre, nem írja felül a komponista szándékait a játékával; nem játssza el a nagy művészt a darabokban - melyek valóban megszólalnak a keze alatt. Pedig Perahia igazán nagy művész, és kivételes még a legnagyobbakkal való összevetésben is. Mikor hallgatom Pehaiát, annyira természetes, annyira magától értetődő minden, hogy nincsenek kérdések, se kétségek. Csak a nagy kihívások, a nagy művész, és a nagy végkifejlet.

Komlós József JR