A belföldi nyaralóhajózás megteremtésére csaknem 4 milliárd forint jut 2020-ig

Vissza a címlapra

A belföldi nyaralóhajózás megteremtésére csaknem 4 milliárd forint jut 2020-ig a kormány határozata értelmében.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint a miniszterelnök kabinetfőnöke a 2019-es költségvetési évre legfeljebb 2,974 milliárd forint, a 2020-as költségvetési évre legfeljebb 993,55 millió forint éven túli kötelezettséget vállalhat a magyarországi nyaralóhajózás alapjait és hátterét megteremtő programra.

A határozat alapján a pénzügyminiszter jövőre 1,78 milliárd forint, 2020-ban 993,55 millió forint többletforrást biztosít a program megvalósítására.

A miniszterelnöki kabinetfőnök támogatási jogviszonyt létesít a Mahart Magyar Hajózási Zártkörűen Működő Részvénytársasággal a program megvalósításának folytatására és befejezésére.

(MTI)


Korábbi hírek szerint a nyugati országokban - például Franciaországban, vagy Angliában - lakóhajó-, vagy csatornahajó turizmusként emlegetett ágazatnak nagy hagyományai vannak, óriási irántuk az igény. Ezért gondolta úgy a kormány, hogy Magyarországon is elindítanak egy ehhez hasonló programot. Magyarországon kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust. 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket is építenek.

Előbb a Tiszán Kiskörétől Vásárosnaményig, a Bodrogon pedig Tokajtól a szlovák határig indul el a szolgáltatás a Mahart Magyar Hajózási Zrt. részvételével. Később - amennyiben sikerül hajózhatóvá tenni - a Keleti Főcsatorna is bekapcsolódik a programba, amelynek segítségével Hajdúszoboszlóig, valamint a Hortobágyig érhetnek majd el hajóval a turisták.