149 ezer forintra nő a minimálbér jövőre

Vissza a címlapra
149 ezer forintra nő a minimálbér jövőre

Kétéves megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén, aminek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban szintén 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérajánlás mértékét mindkét évre 8 százalékos mértékben határozta meg a testület - jelentette be Varga Mihály. (Fotó: Pénzügyminisztérium)

A pénzügyminiszter közölte, a minimálbér összege így 149 ezer forintra, a garantált bérminimum 195 ezer forintra nő 2019. január elsejétől, így mindkét bérkategória összege több mint a duplája lesz a 2010-es évinek. 2020-ra az előbbi összege 161 ezer forintra, utóbbié 210 600 forintra emelkedik. Az egyezséget a kormány mellett a munkaadói érdekképviseletek mindegyike, a munkavállalói oldal részéről - a Magyar Szakszervezetek Szövetsége kivételével - mindenki aláírta.

A tárcavezető közölte, a legkisebb bérek érdemi növelésével - csakúgy, mint az előző években - jövőre is nagymértékű béremelkedés valósulhat meg hazánkban, ami tovább javítja a magyar családok anyagi helyzetét.

Mint mondta, a családalapítást, a gyerekvállalást és -nevelést támogatjuk a családi adókedvezménnyel is, amelyben már több mint egymillió család részesül. Jövőre ismét ötezer forinttal emelkedik a kétgyerekesek adókedvezménye, így 2015-höz képest már kétszer annyit, havi negyvenezer forintot tudnak megtakarítani.

Mint mondta, a 2016 novemberi hatéves bérmegállapodás értelmében 2019 júliusától újabb két százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó, ami tovább mérsékli a vállalatok adóterheit. A munkáltatói adócsökkentés nagyobb teret ad a cégeknek, hogy minél magasabb béremeléseket hajtsanak végre a munkavállalóik körében.

Varga Mihály hangsúlyozta, a béremelkedéssel párhuzamosan a foglalkoztatás is folyamatosan növekszik, már meghaladta a 4,5 milliót a munkában állók száma, így van tér a keresetek további emelésére. A minimálbérekkel együtt a magasabb kategóriába tartozó bérek is folyamatosan növekedtek az elmúlt időszakban. Emiatt nemzetgazdasági szinten 2017-re a nettó keresetek reálértéke - a családi kedvezmények figyelembevételével - átlagosan 36%-kal nőtt 2010-hez képest.

(Pénzügyminisztérium)