Társasjáték a kecskeméti Katona József Színházban

Vissza a címlapra
Társasjáték a kecskeméti Katona József Színházban

Kortárs amerikai vígjátékot rendez Kecskeméten Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész. Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című, hatszereplős komédiája három pár történetén keresztül mesél szerelemről, házasságról, szülő-gyermek kapcsolatról. A bemutató november 16-án lesz a Kelemen László Kamaraszínházban.

─ Mitől társasjáték a társasjáték, mire utal a darab címe? - kérdeztük Szerednyey Bélát, aki két év kihagyás után rendez újra Kecskeméten.

─ Ez egy angolból fordított cím, nem a darab eredeti elnevezése. Arra viszont jól utal, hogy egy szocio-vígjátékkal van dolgunk, a maga összes tragikumával és humorával. Lényegében az életből ellesett sztori, két lánytestvér játékáról. Az egyikük New Yorkba ment férjhez, éli a felkapott művészek nagyvilági életét, míg a másik vidéken maradt, egy könyvelőhöz ment férjhez, és az idős édesanyjukat is ápolja. A testvérek egy családi probléma kapcsán találkoznak újra. Van köztük rivalizálás, testvéri szeretettel és csodálattal vegyülő irigység, továbbá annak az „édes terhe", hogy melyikük gondoskodjon a nyugdíjas mamáról. A kettejük közti játszmákat látjuk, megspékelve egy váratlan szerelmi románccal.

─ Három pár életébe nyerünk betekintést. Mibe még?

─ A szerelem különböző aspektusait tárja elénk a szerző. Két házaspár szerelmi élete, kapcsolatuk alakulása kerül színre, valamint egy időskori vonzalom kibontakozása, amin kezdetben megütköznek a fiatalok. A darab érdekessége, hogy a három párkapcsolat alakulását egyszerre követhetjük nyomon.

Andrew Bergman kortárs amerikai forgatókönyvíró, filmrendező, regényíró, a „komédia koronázatlan királya". Mit tud rólunk, emberekről, amit műveiben megfogalmaz, ráadásul úgy, hogy nem sértőn, hanem nevettetve?

─ Ez egy híres iskola Amerikában. Talán Neil Simon a leghíresebb képviselője, de ide tartozik Donald Margulies is, akitől a Vacsora négyesben-t játszottuk Kecskeméten, és én is rendeztem. Ezek a kortárs vígjátékok tulajdonképpen a saját, gyakran buktatókkal teli életünket mutatják meg, és kicsit kifordított, megmosolyogtató helyzetekben „tálalják" a legkellemetlenebb párkapcsolati és családi témákat. A Társasjáték például azt, hogy két testvér közül melyik gondoskodjon az idős, odafigyelést igénylő mamáról? Történik mindez egyfajta megbocsátó humorral, élvezetes párbeszédekkel, amitől a kellemetlen téma is befogadhatóvá válik.

─ A Társasjátékban mindenkinek felborul a megszokott élete. A néző azon nevet, ahogyan a szereplők reagálnak a váratlan helyzetekben, avagy saját magán, amikor a maga életébe üt a ménykő, és kerül suta helyzetekbe?

─ Azon is, ezen is. Utóbbira mondok egy példát. A már említett Vacsora négyesben-t a Rusztban játszottuk, amiben én voltam a csúnya férj, aki megcsalja a feleségét. Mondtam egy mondatot, mire a nézőtéren egy hölgy keményen oldalba vágta a párját, megtűzve egy „Hallod?!" megjegyzéssel. Szegény férj még nyögött is egyet fájdalmában. Majdnem felnevettem. Hát ennyire volt interaktív az előadás. A Társasjáték témája talán nem ennyire húsbavágó. Viszont remek lehetőségeket kínál minden szereplőnek.

─ Sophie (Sára Bernadette) és Maurice (Dunai Tamás) között beindul a kémia, ami túl a sokadik X-en már nem szokványos dolog. Őket látva, megtudunk valami egyetemeset a szerelem, a nő és férfi közti vonzalom titkáról?

─ Nemigen. A szerelemben az a fantasztikus, és egyben a szörnyű, hogy valójában megmagyarázhatatlan. Agyból gondolkodva nem lesz szerelmes az ember. De elég egy illat, egy emlékfoszlány vagy egyéb bűbáj, és kész a szerelem, mint Titánia és a szamár esetében, a Szentivánéji álomban, Shakespeare csodálatos vígjátékában.

─ Majd negyven éve színművész, a Madách Színház tagja. Hogy lehet estéről-estére nevettetni, szórakoztatni a közönséget, miközben zajlik az élet, és mint bárkinek, a színésznek is vannak jobb-rosszabb időszakai?

─ Ez amilyen nehéz, olyan jó is. Mert, amikor nagy a baj, akkor is ki kell állni a színpadra, és megélni az adott szereplő érzelmeit. A színész, ha drámát játszik, akkor belekiabálhatja a dühét a világba, ha pedig komédiát, akkor a nevetés szabadíthat fel benne olyan kémiai vegyületeket, amik visszahatnak rá, és képesek gyógyítani. Minden darabban van egy olyan mondat, ami rímel a színész aktuális, személyes problémájára. És amit kimond, az legalább ki van mondva, és jó eséllyel oldódik is a probléma. Ezzel szemben, ami nincs kibeszélve, az bent marad, elfojtódik, és a mélyben végez aknamunkát, sok esetben tartósan. A színészsors sajátja, hogy a mások nevettetésével magunk is pozitív energiahullámot kapunk, és nem csak a közönséget gyógyítjuk, de képesek vagyunk mi magunk is gyógyulni, amikor arra van szükségünk.

─ Több darabot is rendezett Kecskeméten, legutóbb két éve. Milyennek látja most a társulatot?

─ Az utóbbi időben alig voltam a kecskeméti színházban, két Szente Vajk rendezte előadást volt alkalmam megnézni, mást nem. Forgattam tévésorozatot, most is négy színházban játszom, alig van szabad estém. A Társasjátékot is csak délelőtt tudjuk próbálni, mert délután máshol próbálok, este játszom. Leginkább rohangálás van. Annak nagyon örültem, hogy nemzeti lesz a kecskeméti, rögtön gratuláltam is Cseke Péternek. Az országra is ráfér, hogy egy ilyen dinamikusan fejlődő város, mint Kecskemét, ugyanolyan hegy legyen az ország közepén, mint ahogy a négy szélén a négy nemzeti teátrum. Üzenetben azt írtam a direktornak, hogy már azért is érdemes volt színigazgatónak lennie, hogy méltó helyet találjon a Kamaraszínháznak a régi városi mozi felújított épületében. Ám azzal, hogy jövő januártól nemzeti minősítést kap a színháza, végleg beírta magát a magyar színháztörténetbe. Ezt nagy dolognak tartom.

Popovics Zsuzsanna