Sirkó László: “Ha rajtam múlna, arra figyelnék, hogy a jó színészt időben ismerjék el”

Vissza a címlapra
Sirkó László: “Ha rajtam múlna, arra figyelnék, hogy a jó színészt időben ismerjék el”

Korábban megírtuk, hogy "Művészeti életpálya" elismerésben részesült Sirkó László színművész, a kecskeméti Katona József Színház örökös tagja. A díjat az emberi erőforrások minisztere alapította, 2016-ban. Olyan alkotókat ismernek el eme kitüntetéssel, akik kimagasló művészeti tevékenységet folytatnak.

Számos elismerésben, díjban részesültél eddigi pályafutásod során. Állami kitüntetést legutóbb 2012-ben kaptál, Magyar Arany Érdemkeresztet, a Köztársasági elnöktől. Ezúttal a művészeti életpályádat ismerték el. Hogy fogadtad a hírt?

Természetesen örömmel. Amióta az eszemet tudom, dolgozom, és az elkövetkező negyven évemet is ugyanígy képzelem el. A vadonatúj személyi azonosító igazolványom érvényessége 2076-ig szól. Ehhez tartom magam, mindenki más pedig arra készüljön, hogy még jó sokáig leszek "láb alatt".

Ez a kitüntetés szól az eddigi színházi pályafutásodnak, de szól a színészi elhivatottságodnak is. Honnan merítkezik az elkötelezettséged a kecskeméti társulat iránt?

Kisinasként a kecskeméti színházban kezdtem színészi pályafutásomat, az 1970-es évek legelején. Nagy szeretettel fogadott az akkori társulat, a ház melegsége is megfogott. Amikor később Budapesten töltöttem a főiskolás éveimet, és a régi Művész Színházban egyengette utunkat Kazán István tanár úr, én minden második éjszaka Kecskeméten jártam, és az itteni színházzal álmodtam. Végzett színművészként az akkori Bartók Béla Színházban voltam társulati tag. 1986-ban az hír járta, hogy visszatér a kecskeméti színházba Lendvay Ferenc színigazgató. Én csak elkottyantottam magam, hogy, ha az Öreg hívna, mennék vissza Kecskemétre, és reggel 8-kor már csörgött is a telefon, Lendvay-val a vonal másik végén. "Kisbarátom, hallom, mozdulnál. Várlak a Veres Pálné utcában, aláírhatod a szerződésedet!". Hát, így történt, hogy én is visszatértem Kecskemétre. Ebből fakad az én színészi lelkiségem, a kecskeméti társulat iránti elköteleződésem. Persze, meg is élek a színészetből, de ez csak egy hozadék. Fontosabb, örömmel teszem a dolgom, és ez nem is véletlen.

A régi kollégáid, egykori példaképeid közül kit örvendeztetnél meg egy hasonló életmű-díjjal?

Én mindenkit simogatnék, ha még velünk lenne. Főleg abbéli örömömben, hogy embert faragtak belőlem. Major Tamástól kezdve, Versényi Idán át a drága emlékű Nádasdy Kálmánig, az Operaház örökös főrendezőjéig. Tanár úr direkt nekem tartott operavizsgát, hogy lírai bariton főhős lehessek. A kecskeméti régiek közül nagyon szerettem Piróth Gyulát, akit kamaraszínházi, nagyszínházi színészként ismert a közönség. A magánéletben morcos-morgó ember volt, mégis, amikor megtudta, hogy megyek a főiskolára, leült mellém, és azt mondta: "Örülök, hogy elmegy, de sajnálom is. Tanuljon, és vigyázzon magára. Főleg a szép beszédére, mert minden szavát érteni a színpadon." Ami a díjazást illeti, ha rajtam múlna, én arra is figyelnék, hogy a jó színész munkáját időben ismerjék el. Akkor, amikor még telis-tele van erővel, amikor látszik, hogy újabb és újabb szinteket lép. Ekkor lenne leginkább szüksége az ösztönzésre. Hiszen a fecske is röpteti a csemetéit: szárnyával alányúl, úgy emeli.

Játsszunk! Mondok egy szót, és válaszolj azzal, ami elsőként eszedbe jut róla!

Rendben.

Függöny...

Álomkép. Segédszínészként Kecskeméten kezdtem a pályámat, 1972-ben. Akkoriban olyan emberek dolgoztak itt, akik szerettek, jó szívvel tanítgattak bennünket, elviseltek, arrébb toltak, ha rossz helyen álltunk, kértek vagy simogattak. Emlékszem, az első zenés darabban (Cigányprímás nagyoperett) álltunk a kezdésben, és életemben először láttam a színpadi függönyt belülről. Közben áthatott a színpadi illata: a por, smink, gyanta, masztix és egyéb szagok egyvelege. A másik, függönnyel kapcsolatos maradandó élményem, amikor egy pesti színész elfelejtett megjelenni a kecskeméti előadáson. Ugyanez a nagyoperett, mi már besminkelve várjuk a kezdést, amikor kiderül, hogy baj van, menteni kell a helyzetet. Amíg a főszereplőt taxival elhozzák Kecskemétre, a társulat jelenlévő tagjai rögtönöznek egy hakniműsort. Radó igazgató úrtól pedig kapok egy jókora pofont, a behúzott függöny előtt. "Miért nem tudod te ezt a szerepet?" - von mérgesen kérdőre az Öreg. Majd hozzáteszi: "Azonnal kiemelnélek!"

Beugró...

Életem nagy élményei. Volt olyan évad, hogy négyszer ugrottam be valamely kolléga helyett. Egy-egy ilyen eset mindig is komoly előmenetelt jelentett a beugró színész számára. És akiről kiderült, hogy képes ilyesmire, annak megnőtt a tekintélye a társulatban.

Kudarc...

Nagy szeretettel és elánnal álltunk neki a színitanodának, amit néhányan alapítottunk. 17 évig tanítottam benne, nem gondoltam, hogy valaha is elegem lesz belőle. Aztán nagyot változott a világ. A végén előfordult, hogy az általam felajánlott egyéni órákon nem jelent meg a növendék, de még csak nem is telefonált, hogy ne várjak rá. Ezt kudarcként éltem meg.

Súgó...

A jó súgó kincs, leginkább a nyugalmat adja a színésznek. Olyannyira, hogy a beugró színész, egy jó súgóval úgy is el tudja játszani a szerepét, ha csak annyi ideje van, hogy egyszer elolvassa a példányt. Volt olyan súgóm - drága Matisz Mari - aki a létra tetején állva, a függöny mögül segített, vagy éppen szaladt körbe a színfal mögött, gumitalpú cipőben, hogy észrevétlenül súgja a szöveget. Feleségem, Ba Éva szintén mestere ennek a szakmának. Megtörtént, hogy a Vígszínházban, az első sorból súgta az előadást, úgy, hogy a tőle jobbra-balra ülő nézők semmit sem érzékeltek a dologból. Tette mindezt emlékezetből.

Mit kívánsz a kecskeméti közönségnek, ötven év múlva milyen színházuk legyen?

Én állok a színpad középen, fogom a bordó függönyt, kinézek: Kukucs! Aki elhiszi, hogy ötven év múlva is itt leszek, annak csókolom a szívét. Jövök!

Popovics Zsuzsanna