Próbatétel Meseországban

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a Kincskeresők Egyesülete közösen rendezték meg idén is a Mesemondó gyerekek megyei találkozóját.

Meseországban régi szép hagyomány, hogy amikor már hosszabbodnak a nappalok, és a cinegék vidáman kiáltják világgá tavaszköszöntő üzenetüket, akkor gyűlnek össze nagy találkozóra, közös játékra azok a gyerekek, akik lakóhelyükön sikeresen kiállták a meseországi próbákat.

Így most 2019. február 9-én, szombaton délelőtt 9 órakor került sor a mesemondó gyerekek megyei találkozójára a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban.

Meseország Királya (dr. Kriston Vízi József) és Királynője (Ramháb Mária) erre az alkalomra újra udvarába hívta a Bölcsek Bölcsét (dr. Kríza Ildikó néprajzkutató), hogy tanácsaival legyen segítségükre a kacsalábon forgó kastély címeinek és rangjainak odaítélésében.

A kacsalábon forgó kastélyra pedig ezúttal is a Katona József Könyvtárban lehett rátalálni, ahol a mesemondók népes meseszerető közönség előtt mutatkoztak be.

A nap végére ezek a címek és rangok születtek: