Megtartották az Egy csók és más semmi operett főpróbáját

Vissza a címlapra

Három produkcióval készült el a Kecskeméti Nemzeti Színház, hogy az újranyitást követően azonnal fogadhassák a nézőket.

Már az operettrajongók is izgulhatnak a mihamarabbi újranyitásért, hiszen elkészült az Egy csók és más semmi című előadás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.

2020 novemberében érkezett Kecskemétre Szőcs Artur rendező, Bodor Johanna koreográfus, Slárku Anett díszlettervező, valamint Kovács Andrea jelmeztervező, akik egy izgalmas, meglepetésekkel teli világot teremtettek Eisemann Mihály kisoperettjének. Rengeteg humor, fülbemászó dallamok, lenyűgöző látvány és fergeteges táncok kíséretében elevenedik meg a jól ismert történet, melyet a kecskeméti színház társulatának, zenekarának, énekkarának és vendégművészeinek előadásában láthatnak majd. A primadonna karakterét, Annie-t, Bori Réka és Vörös Edit játsszák, akik először lépnek a kecskeméti teátrum színpadára, továbbá bemutatkozik a Katona József Nemzeti Színház új, tíz fős énekkara is.

A válni készülő fiatalasszony a per ideje alatt beleszeret egy fiatal férfiba, nem tudván, hogy ki is ő valójában... A főcselekmény mellett további események és félreértések bonyolítják a történetet, melynek végén persze mindenki megtalálja párját és az összekuszálódott szálak is a helyükre kerülnek, köszönhetően Sáfrány ügyvéd és Schön Tóni kitartó munkájának.

 - Szőcs Artur édes, abszurd meseként aposztrofálta a történetet, amit egyszerűen, hittel kell elmesélni. A karaktereket a mindenkori színészek töltik meg a saját mentalitásukkal, lelkükkel, szellemükkel. Ez a kecskeméti Egy csók lesz! - ígéri a rendező, aki kiváló csapatként jellemezte a művészeket és a stábot. - A szilveszteri előbemutatónak szánt produkció igazán nagy durranás lett volna a 2020-as év utolsó óráiban, de a különleges élményt még a palackban érleljük Önöknek, így következő találkozásunkkor elsőosztályú finomsággal koccinthatunk az újrakezdésre - tette hozzá.