Jubileumi koncertet adott a 20 éves Aurin Leánykar

Vissza a címlapra
Jubileumi koncertet adott a 20 éves Aurin Leánykar

Fennállásának 20. évfordulója alkalmából adott koncertet Durányik László karnagy vezetésével az Aurin Leánykar a Hírös Agóra színháztermében 2019. június 1-jén szombat este - tudósított a hiros.hu

A kecskeméti Kodály Iskola 1998 szeptemberében alakult Aurin Leánykara ebben a tanévben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jeles alkalomból szombat este jubileumi koncertet adtak Durányik László, Kodály- és Csokonai díjas karnagy tanítványai a Hírös Agóra színháztermében. A koncerten, melyen fellépett az Aurin Nőikar is, Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere mondott köszöntőt.

- Akik hallották bármilyen eseményen a kórust énekelni, mind fejet hajtanak Durányik László karnagy és az általa vezetett leánykar munkássága előtt. A hazai és nemzetközi kórusversenyeken elért húsz első, hat második és négy harmadik díj is mutatja, milyen kiemelkedő munkát végez ez a csoport. Legkiemelkedőbb eredményük a 2006-os kínai kórus olimpiai győzelem, ahol negyvenkét kórust utasítottak maguk mögé, 2009-ben pedig megkapták a Bács-Kiskun megyei Príma-díjat - emelte ki Mák Kornél, aki beszéde végén Kecskemét Megyei Jogú Város és a közgyűlés nevében díszoklevelet adott át Durányik Lászlónak és az Aurin Leánykarnak.

(hiros.hu)