Dupla bemutató a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

Vissza a címlapra
Dupla bemutató a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban

Igazi komolyzenei klasszikusok debütáltak péntek este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán, ezúttal opera és balett formájában. A Gianni Schicchi és a Carmina Burana a már bevált rend szerint egymást követő két felvonásban mutatkozott be. (Fotó: Benkő Emese)

Hosszú ideje készül a Gianni Schicchi opera bemutatására a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, így igazi álom vált valóra péntek este, amikor végre felcsendültek a nagyszínpadon a Giacomo Puccini Triptichonjának harmadik darabjából ismert varázslatos áriák, amelyek már az 1918-as bemutatón, New Yorkban is nagy sikert arattak - a három egyfelvonásos közül kiváltképp a Gianni Schicchi.

A rendezés ezúttal Cseke Péter igazgató munkáját dicséri, a játékmester Szegvári Júlia. A főbb szerepekben Kristóf István, Bognár Szabolcs, Németh-Nagy Johanna, Haraszti Elvira, Károly Kati, Schupp Gabriella, Laczák Boglárka, Tötös Roland, Serbán Attila, Cselóczki Tamás, Sirkó László és Altorjay Tamás, valamint a teátrum énekkari művészei láthatók.

„A mi Gianni Schicchink egy üdítő feldolgozás fantasztikus karakterekkel és gyönyörű zenével. Én úgy gondolom, ha a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház játszik operát, akkor arra el kell jönni! És ami nagyon fontos: az opera után még maradni kell a balettre is, hiszen a színház olyan tánctagozattal büszkélkedhet, akik számtalanszor bizonyították már, milyen magas színvonalon dolgoznak" - üzente a leendő közönségnek Serbán Attila, aki Tötös Rolanddal váltott szereposztásban alakítja Rinuccio szerepét.

A színház balett-tagozata ezúttal a Carmina Buranát adja elő. Barta Dóra rendező-koreográfus olyan előadást keresett az idei repertoárra, amely méltán képviselheti a jubileumát ünneplő tízéves Kecskemét City Balettet. Mint elmondta: alkotóként egyértelműen behódolt a zenének, ami nagyon meghatározó, struktúráját és hatásait tekintve is elem, mégis meghúztak egy vékony narratív szálat az egész történet mögött, amelynek kulcspontjai a szerencse forgandósága, az élet változékonysága, az egyszer fent, egyszer lent valószínűtlensége és váratlansága, illetve drámaisága.

„A szokottnál is nagyobb hangsúlyt helyeztünk a világításra, a fényre, hogy azt a kicsit misztikus, transzcendens létezést támogassa, amely a vízióm volt az előadást illetően. A képi világ mindig egy nagyon erős, meghatározó csatornán keresztül születik meg. Ennek fő hívószavai a monumentalitása, az időtlensége, a fajsúlya, a súlya, a drámaisága, és azon belül az ember aprósága a nagy egészhez nézve" - hangsúlyozta, majd hozzátette: egy nagyon különleges szivacsréteget használnak az előadásban, ami befogadja a táncművészek szokásosnál is magasabbról való érkezését, így ez önmagában is egy rendkívül hatásos elem a szokatlansága miatt.

A Gianni Schicchi című opera együtt látható a Carmina Burana című balett-előadással (1. felvonás: Gianni Schicchi, 2. felvonás: Carmina Burana), január 26-tól, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.

(Forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Galéria (103 kép)

Összes kép letöltése