Buda Ferenc: Érvényes szavam a versen kívül nincsen

Vissza a címlapra

A 83. életévében járó Buda Ferenc költő volt a megyei önkormányzat „Helyi Arcok" programsorozata kiskunmajsai rendezvényének vendége.

Megyénk szülöttét, büszkeségét, sokak kedvencét Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője - akit szoros barátság fűz a költőhöz - kérdezte életéről, írói példaképeiről, örömökről, csalódásról, az alföldi tájhoz fűződő érzéseiről, emlékeiről.

Buda Ferencnek 6 gyermeke és 9 unokája körében is aktívan telnek nyugdíjas évei. Jelenleg is alkot és ahogy ő fogalmazott: folytonos időzavarban él.

Közkívánatra néhány verséről nem csak beszélt, de fel is olvasta azokat, majd dedikálással és kötetlen beszélgetéssel zárult a program.

A családias hangulatú beszélgető esten Csüllög Edina és Vadas László megzenésített verseket, többek között Buda Ferenc műveket adott elő - országosan is elismert költőnk és vendégeink legnagyobb örömére.