Az érettségizőknek is segít a Kecskeméti Nemzeti a legújabb közvetítésével

Vissza a címlapra

Az ország hatodik nemzetije Ha kedd, akkor Kecskemét címmel jelentkező online közvetítés sorozatának következő állomása Az ember tragédiája „junior" című előadás lesz. Április utolsó keddjén kerül műsorra (április 28. 19:00) a magyar kultúra napján bemutatott darab.

A szenvedély és konfliktusok mozgatta emberiségkölteményt első sorban az ifjúság számára állította színpadra Cseke Péter, azonban a produkció a felnőttek számára is új megvilágításba helyezi a főbb kérdésköröket: az élet értelmét, és azt, mi az élet valódi célja. Főbb szerepekben Hajdú Melinda és a produkció zeneszerzőjeként is jegyzett, Koltai-Nagy Balázs látható.

Az előadás közvetítését megelőzi majd a teátrum évadban is működő programsorozata, az ún. Nulladik óra, de most online formában. Ezzel is hozzájárul a Kecskeméti Nemzeti, hogy segítse a felkészülést az érettségi előtt álló diákok számára, az alapvető színházi élmény mellett.

Az online közvetítés előtt Tóth Kata dramaturg bevezetőjét hallhatják, aki a minden középiskolás számára kötelező olvasmány színházi és emberi vonatkozásairól beszél majd, különös tekintettel a mű érvényességére, aktualitására és esszenciájára.

„Beavatjuk őket a történet hátterébe, az alkotófolyamat különböző stációiba, vitaindító kérdéseket teszünk fel, melyek segítik a későbbi elemzést, ismertetjük a fontosabb szempontokat; igyekszünk szélesíteni érdeklődési körüket, egyéni látásmódjukat" - mondta Tóth Kata drámapedagógus, az előadás szövegkönyvének készítője. 

Az online Nulladik óra 19:00-kor kezdőik majd, közvetlenül a közvetítés előtt.

Egy feldolgozóbeszélgetést is hirdet egyúttal a színház, ahol az előadás megtekintése után a nézők elküldhetik kérdéseiket a darabbal kapcsolatban, amelyre az azt követő napokban reflektál majd egy videóban Koltai-Nagy Balázs, Tóth Kata dramaturg és a rendező, Cseke Péter. A kötetlen szakmai beszélgetés a színház közösségi oldalán lesz látható.

Az ember tragédiája „junior" a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház többi online közvetítéséhez hasonlóan megtekinthető lesz a teátrum Facebook oldalán, Youtube csatornáján és a www.kecskemetinemzeti.hu oldalon is.