Súlyos baleset Kecskemét határában: egy ember meghalt, öten megsérültek

Vissza a címlapra

Súlyos baleset történt 2017. november 4-én 23 óra 15 perckor az 5-ös számú főút 76.800 méterénél, Kecskemét közelében, a négysávos bevezető úton. Két személyautó eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött, a balesetben pedig egy ember életét vesztette, és öten megsérültek - közölte Horváth Erika cimzetes rendőr törzszászlós, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A helyszínelés idejére a rendőrök mind a négy forgalmi sávot teljes szélességében lezárták. A forgalmat a főút melletti földes útra terelték.

Az összeroncsolódott járművekbe négy ember szorult be, a kiszabadításukat több feszítővágóval végezték a kecskeméti hivatásos és a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók.

A helyszínelést vasárnap hajnalban, óra után fejezték be.

(Képgaléria fotói: MTI és police.hu)


FRISSÍTÉS:

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy Kecskemét irányából Lajosmizse felé közlekedő Seat típusú személygépjármű 21 éves vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy Fiat Brava típusú autóval.

A Fiat 45 éves sofőrje a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A vele egy autóban utazó 20 éves és 45 éves nők súlyos sérüléseket szenvedtek, illetve a Seat vezetőjét és két 20 éves utasát - egy férfit és egy nőt - szintén súlyos sérülésekkel szállították kórházba.