Négy év börtön az élettársát mellbe szúró kecskeméti asszony büntetése

Vissza a címlapra

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt M. Andrea ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy az I. fokú bíróság - tekintettel az ügy összes körülményére - eltúlzottan enyhe ítéletet hozott, ezért a vádlott büntetését 3 évről 4 év börtönre súlyosította. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Kecskeméti Törvényszék 2018. január 23-án M. Andrea vádlottat, és ezért őt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője eltérő tényállás megállapítása, elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

x    x    x

A vádlott, M. Andrea és a sértett, P. János kisebb megszakítással kb. 17 éve éltek élettársi kapcsolatban Kecskeméten, melyből 2000-ben gyermekük is született. Az élettársak között az utóbbi 8 évben megromlott a kapcsolat, az egymással folytatott beszélgetéseket lecsökkentették, a közös programokat mellőzték, egyfajta feladatmegosztás keretében élték külön-külön az életüket. A sértett a család anyagi alapjainak megteremtéséről és egyes háztartási teendők ellátásról, míg a vádlott a közös gyerek ellátásáról, tanulmányainak segítéséről és a többi háztartási munka elvégzéséről gondoskodott.

A bűncselekmény előtti időben gyakorivá váltak a szülők közötti hangos viták, amely többször tettlegességig fajultak.

2015. június 3-án este gyerekük születésnapját ünnepelték hármasban, majd a sértett szeszes italt fogyasztott és leittasodott. Másnap reggel a férfi reggel 5 órakor kelt, hogy a kutyájukat levigye sétáltatni, amikor az asszony szóváltás nélkül az előszobában egy hússzeletelő késsel, a sértett halálát kívánva, mellkason szúrta élettársát.

A megtámadott ezután a hálószobában lefeküdt, míg élettársa, cselekménye súlyát felismerve, következményeinek elkerülése érdekében értesítette a mentőket. A férfi, aki 2 hónap alatt gyógyuló sérülést szenvedett, a kórházba szállításkor közvetlen életveszélyes állapotban volt, életben maradása kizárólag a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönhető.