Lezárt akta: kifosztás mellett lopásért is felelhet

Vissza a címlapra
Lezárt akta: kifosztás mellett lopásért is felelhet

A nyomozók hét bűncselekménnyel gyanúsítják a fiatal nőt. Az ügyében most fejezték be a nyomozást.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Kiskunmajsai Rendőrőrsének munkatársai 2020. augusztus 10-én őrizetbe vettek egy 22 éves helyi fiatalt kifosztás gyanújával.

A jelenleg is letartóztatásban lévő nőről a nyomozás során kiderült, hogy a kifosztás mellett lopással és betöréssel is gyanúsítható. Még júliusban egy kiskunhalasi dohányboltból szeszes italt emelt el, néhány nappal később pedig egy feszítővassal rongálta meg egy családi ház ajtaját, majd az ingatlanból készpénzt lopott.

A gyanúsított ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.