Letartóztatták a kecskeméti parkoló autókból lopó férfit

Vissza a címlapra
Letartóztatták a kecskeméti parkoló autókból lopó férfit

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 36 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019 tavaszán három parkoló autóból lopott el értékeket.

A férfi a megalapozott gyanú szerint Valentin-napon 10 óra körül egy lezáratlanul, Kecskeméten parkoló személygépkocsiból vitte el egy nő táskáját a benne lévő 18.000 forint készpénzzel és személyes iratokkal együtt. Egy hónappal később a gyanúsított szintén egy nyitott autóból vette el egy férfi pénztárcáját, majd a benne lévő 1.500 forint készpénzzel együtt távozott a helyszínről. A férfi 2019. március 19-én ismét egy tehergépkocsiból eltulajdonította egy sértett 150.000 forint készpénzt tartalmazó pénztárcáját, valamint személyes iratait. Még ugyanezen a napon egy lakásba is besurrant, ahonnan két pénztárcát vett el.

A járásbíróság a büntetett előéletű férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg ellene a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be, amelyről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.