Horgászbottal verte élettársát a szabadszállási férfi

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy szabadszállási férfi ellen, aki 2019 novembere és 2020 januárja között többször brutális módon megverte az élettársát, ami miatt a nő életveszélyes sérülést is szenvedett.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett több éve ismerték egymást, Szabadszálláson 2019 augusztusától 2020. január 7-ig voltak élettársak. A vádlott rendszeresen veszekedett, kötözködött a sértettel. 2019 novemberétől pedig többször bántalmazta is a nőt, ami során leköpdöste és trágár módon szidalmazta.

A verésekkel szemben a sértett a vádlott erőfölénye, valamint lobbanékony és agresszív természete miatt nem mert védekezni, mert nem akarta tovább hergelni a férfit. A sértett a sérüléseivel az együttélésük alatt nem ment orvoshoz.

2019. november végén - december elején a vádlott ököllel és horgászbottal is ütlegelte az élettársát azért, mert nem vett neki levest. A földre kerülő sértettet a férfi testszerte még meg is rugdosta. Néhány nap múlva a sértett az édesanyjához menekült, de két hét után visszament a vádlotthoz, aki fogadkozott, hogy nem bántja többet.

2020. január 1-én hajnalban azonban újból veszekedni kezdtek, ami miatt a sértett rövid időre elment a lakásukból. Miután visszament, a vádlott - fölháborodva azon, hogy a sértett elment és egyedül hagyta őt - több órán át ököllel ütötte és rugdosta a sértettet, ahol csak érte. A brutális verés közben a vádlott sértegette és leköpte a sértettet, majd másnap úgy tett, mintha semmi sem történt volna. A sértett ekkor sem ment orvoshoz.

2020. január 7-én végül a sértett a testvéréhez ment, majd másnap sms-ben közölte a vádlottal, hogy szakít vele. A vádlott ezt nem tudta elfogadni, ezért két nappal később felkereste a sértettet és kérte, hogy menjen vissza. A sértett ezt visszautasította. Ekkor a vádlott minden előzmény nélkül, nagy erővel, ököllel mellkason ütötte a nőt, a további verést pedig a sértett testvére akadályozta meg. A bántalmazások miatt a sértett több, 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett, de életveszélyes sérülésként a lépe is megsérült.

A letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfit a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettén kívül súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével is vádolja. Az ügyészség végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy egy korábbi felfüggesztett börtön végrehajtását is el kell rendelni. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.