Gyermekét megmérgező anya letartóztatását indítványozza az ügyészség

Vissza a címlapra

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó test sértés bűntette miatt letartóztatását indítványozza annak a kecskeméti nőnek, aki a megyei kórházban nyugtatót adott 2 éves gyermekének azért, hogy a gyermeket a kórházban benntartsák.

A megalapozott gyanú szerint a kecskeméti nő 2020. március 20-án betegfelvételre jelentkezett 2 éves gyermekével. Eközben, 18 óra körüli időben benzodiezepin hatóanyagú gyógyszert adott be a kislánynak annak érdekében, hogy a gyermeket az egészségi állapotában bekövetkezett romlás miatt a kórházban benntartsák. A kisgyermek a neki beadott gyógyszer hatására eszméletét vesztette és életveszélyes mérgezést szenvedett.

A nőt - aki beismerte a tettét - a rendőrök még aznap este őrizetbe vették, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását is.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a mai napon indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ugyanis megalapozottan feltehető, hogy tanúk megfélemlítésével, jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett tartani lehet attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a nő a gyermekei sérelmére újabb bűncselekményt követne el.


FRISSÍTÉS:

Letartóztatásban az életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsított nő

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 30 éves nőnek, aki a megalapozott gyanú szerint gyermekét mérgezte meg Kecskeméten.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2020. március 20-án 18 óra körüli időben a mérgező hatású gyógyszert adott kétéves gyermekének azért, hogy benntartsák őt a Megyei Kórházban. A gyermek a gyógyszertől eszméletét vesztette és életveszélyes mérgezést szenvedett.

A járásbíróság a nő letartóztatását a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el, mert esetében a bűnismétlés veszélye fennáll.

A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az véglegessé vált.