Alkalom szülte tolvajok

Vissza a címlapra
Alkalom szülte tolvajok

A Bajai Rendőrkapitányság Bácsalmási Rendőrőrsének munkatársai két fiatalkorút gyanúsítanak lopással. Ügyükben vádemelést javasolnak.

Bejelentés érkezett 2021. április 4-én a rendőrségre, mely szerint egy csikériai, renoválás alatt álló ingatlanból ismeretlenek közel 300.000 forint értékében szerszámokat loptak el. A tetteseket szinte hívogatta a nyitott ingatlan, azaz a könnyű pénzszerzés lehetősége, és rövid idő alatt az ipari vésőgéptől kezdve egészen a kőművesceruzáig mindent eltulajdonítottak.

Másnap kiderült, hogy a bűncselekményt két 17 éves fiú követte el. Egy születésnapi partin vettek részt, majd sétálni indultak, és ekkor találtak rá a félkész házra, ahol a tulajdonos meggondolatlanul hagyta ott az értékes szerszámokat. A fiatalkorúak az ellopott tárgyakat hazavitték, ám másnap meglátták a helyszínelő rendőröket, és jobbnak látták feladni magukat.

A rendőrök lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a fiatalokat, akik az eljárás során szabadlábon védekezhettek. Mindketten megbánták, amit tettek, és visszaadtak mindent a jogos tulajdonosnak.

A nyomozók az ügy iratait megküldték az illetékes ügyészségre.