280 millió forintos fogás - Több mint száz kilogramm marihuánát találtak egy kisbuszban Tompán

Vissza a címlapra
280 millió forintos fogás - Több mint száz kilogramm marihuánát találtak egy kisbuszban Tompán

Több mint 113 kilogramm marihuánát találtak egy kisbusz falában a tompai határátkelőhelyen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

A pénzügyőrök hétfőn kora reggel egy kisbuszt ellenőriztek Bács-Kiskun megyében. A sofőr - egy 32 éves szerb állampolgár - nem jelentett be vámköteles árut, de a NAV munkatársainak feltűnt, hogy az utasteret és a rakodóteret elválasztó fal túlságosan vastag, ezért a jármű átvizsgálása mellett döntöttek.

A NAV közleménye szerint már a fal megfúrásakor jellegzetes illat érződött, ezért a kisbuszt a pénzügyőrök egy szolgálati kutyával, Kicsivel is átvizsgálták. A járműből 155 csomag, több mint 113 kilogramm marihuánagyanús anyag került elő, amelynek feketepiaci értéke meghaladja a 280 millió forintot.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján azt írta: a helyszínen elvégzett gyorsteszt, valamint az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a kisbuszban talált anyag marihuána.

A sofőr ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-birtoklás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A szerb férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és indítványozták a letartóztatását.

(MTI)

Galéria (6 kép)

Összes kép letöltése